Urban legend, vagy igaz?

Nos! Hónapok óta keringenek félinfók egy törvényjavaslatról, mely jelentősen támogatná az élőzenét! Mivel ez az én életemet is nagyban befolyásolhatja, alaposan utánajártam a dolognak és ezt itt most meg is osztom. Egyrészt elolvastam a fellelhető cikkeket a témában, másrészt kikérdeztem egy könyvelőt, minek eredményeképp mondom a jó hírt: Igen, tényleg van ilyen, ráadásul 2017 január elseje óta életbe is lépett!

Nos, akkor hogy is van ez?

Tulajdonképpen az egész arról szól, hogy egy vendéglátóhely, ami élőzenei szolgáltatást vesz igénybe, a szolgáltatás ÁFA nélküli értékének felét leírhatja a társasági adójából! A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha bizonyos feltételek teljesülnek – alább ezt mindjárt részletezem-, akkor amennyiben én adok 20 ezer forintról egy alanyi adómentes számlát egy étteremnek, akkor ő azt kifizeti nekem, azonban később vissza tud belőle igényelni 10 ezer forintot!

A feltételek

  1. A befogadó helynek vendéglátóhelynek kell lennie, ami azt jelenti, hogy: olyan melegkonyhás vendéglátóhely vagy borospince lehet, ahol az éves árbevétel legalább 75%-a étel- és italforgalomból, illetve szálláshely-szolgáltatás nyújtásából származik.
  2. A zenének élőzenének kell lennie, tehát lehet koncert vagy háttérzene a vendégek számára. A DJ-zés nem tartozik ide.
  3. A “rendezvénynek” ingyenesnek kell lennie, tehát a vendéglátó hely nem szedhet belépőt.
  4. A visszaigénylés maximum értéke 3 év alatt 200 000 euró! – ezt jó eséllyel annyira nem merítik ki, ha csak nem történik valami mohó turpisság, reméljük, hogy nem –.
  5. A helynek fizetnie kell a társasági adót! (ezt elvileg x bevétel után teszik meg)

Miért, és mire jó ez?

A válasz egyszerű! Lehetőségünk van többet fellépni, és talán kicsit több pénzt keresni! Az egész dolognak papíron az a célja, hogy az élőzene népszerűsödjön, és visszakerüljön méltó helyére a kultúrában. Ezáltal nekünk, zenészeknek is könnyebb megélhetést biztosíthat. Nem mellesleg fehéríti is a szférát, hiszen hogy kihasználjuk, számlaképessé kell válnunk! Ezt mindenki döntse el, hogy most rossz vagy jó.

A vendéglátóhelyen való muzsikálás egy fix bevételi forrás szokott lenni, ahol gyakran igen körülményes új feltételeket kialkudni – semmi infláció követés 😀 –. Számunkra ez egy remek lehetőség lehet arra, hogy kicsit felfelé módosítsunk a bevételeinken. Lehetőleg még Januárban érdemes megkeresni a vendéglátóhelyeket ezzel az új lehetőséggel, cserébe pedig valamennyit felfelé alkudni a fizetésünkből. Amennyiben a pénz felét visszaigényelheti a munkáltatónk, bizonyára engedékenyebb lesz a mi tiszteletdíjunkkal kapcsolatban is.

Összességében jó, mert lehet, hogy ahol eddig mondjuk heti két napon volt, most négy napom lesz – így többet kereshetek – , vagy az is lehet, hogy több gázsit tudunk elkérni egy adott fellépésért, – tehát szerencsés esetben még jobban is kereshetek – akár úgy, hogy a hely és mi is jobban járjunk. Szerintem ez egy nagyon nagy lehetőség mindnyájunknak, éljünk vele! Ha tehetitek, tájékoztassátok minél több zenésztársatokat, és minél több vendéglátóhelyet erről! Szóval osszátok meg cikkünket, Peace!

Gergő & Doma



Iratkozz fel!

Ha szívesen értesülnél új bejegyzéseinkről likeold facebook oldalunkat, vagy iratkozz fel az e-mail címdeddel!