Tehetség vagy szorgalom?!

Zenei berkekben (is) sokszor felmerül a téma, hogy melyik a fontosabb? Elég csak tehetségesnek lennünk, vagy csak szorgalmasnak? A bejegyzésünk természetesen szubjektív lesz, viszont mindenképp tapasztalatokra épül!

Tehetség

Mit is jelent nekem a tehetség fogalma? Tehetségesnek lenni valamiben azt jelenti, hogy fogékonyabbak vagyunk rá, gyorsabban tanuljuk, és bizonyos dolgokat ösztönösen jól csinálunk. Az a fogalom viszont nem véletlen létezik, hogy tehetséggondozás. Sok emberben van tehetség, de nem mutatkozik ez meg, mert egyszerűen nem volt rá lehetősége, nem olyan környezetben nőtt fel. Fontos, hogy minél hamarabb felismerjék valakiben a tehetséget, és elkezdjék formálni.

Sajnos nagyon gyakori egy másik probléma is. Számos emberről lerí, hogy tehetséges valamiben, azonban pont ezért nem fejleszti magát. Minek gyakoroljak napi 2-3 órát, ha így is sikerül? Sok tehetséges ember végül azért nem lesz ismert, mert nem érez kihívást az egyes feladatokban. Fontos, hogy ne csak ismerjük fel, hogy miben vagyunk tehetségesek, de arra is szánjunk időt, hogy hogyan tudnánk erre építeni. Kitől vagy hogyan tudnánk tanulni, és tovább fejlődni? – Mindig ez a kulcs.

Szorgalom

Itt pedig el is érkeztünk a szorgalomhoz. Szorgalmasnak lenni nem csupán azt jelenti, hogy pl. sokat gyakorlunk hangszerünkön. Ez nagyon fontos, de önmagában még nem feltétlen hozza a várva várt sikert. Ma már egy idő után legalább ennyit, ha nem többet kell belefektetni az önmenedzselésbe, mint a szakmai fejlődésbe. És ez az a rész, amivel rengeteg művésznek, és vállalkozásnak is problémája van itthon. Mit is takarhat ez?

Szó szerint mindent. Ha valaki tudatosan szeretne a karrierje felé haladni, akkor könnyen meglehet, hogy mindent magának kell megcsinálnia. Így ma már zenészként remek technikusnak, fotósnak, videósnak, grafikusnak, marketingesnek is kell lennünk, ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk. Persze nem tudunk minden szakmát kitanulni, ezért inkább azt mondanám, mivel ez egyfajta vállalkozás sok mindenhez kell értenünk egy bizonyos szinten. Végül persze ott a fekete leves, amire senki sem készített fel minket… hogyan add el magadat? Nekünk kell szervezni, minden emailre nekünk kell válaszolni, és az összes szociális média felületen nekünk kell reagálni, továbbá tartalmat gyártani. Ez egészen addig így megy, amíg nem találunk olyan embert vagy embereket, akikkel jól együtt tudunk dolgozni, és le tudják venni ezeknek a hatalmas terheknek egy részét. Minden esetre, ha mindezeket összevetjük, akkor nem csoda, hogy az emberek nagy része elvérzik ezen, hiszen a többség az összetevők egy részét általában kihagyja, viszont szeretne híres lenni. Pedig valójában az imént említett lehetőségek alkalmazása sem biztosíték semmire, csak növeli az ember esélyeit. Ez a bizonytalanság pedig viszonylag nehezen kalkulálható. Sok ember csinálja, legjobb tudása szerint, majd egy idő után belefárad és feladja, polgári állása lesz, ami sokkal kiszámíthatóbb. Ez sem baj, ám én azt mondom, ne adjuk fel! Merjük rááldozni időnket az álmainkra, nem fogjuk megbánni.

Tanulság

Semelyikünk sem egyforma! A tehetség és a szorgalom aránya soha sem fekete vagy fehér. Gyakran a tehetségek kevésbé motiváltak, máskor pedig van aki hiába szorgalmas, egyszerűen nem érez rá egy dolog lényegére. Lesz olyan is aki gyorsabban tanul, de nem olyan szorgalmas, és fordítva. Az viszont biztos, hogy egyik a másik nélkül nem tud megélni! Ahhoz, hogy valaki hosszú távon sikeressé váljon, mindkettőre szüksége lesz.

Mint fentebb már említettem, ehhez még hozzájön az ún. önmanagement, ami tényleg egy embernyi időt kíván! Ha szeretnéd megvalósítani önmagad bármilyen területen, biztos, hogy ez vár rád! Azt is mondhatnám: ne válassz egy könnyebnek tűnő utat, mert a sikerhez vezető út soha nem az! Legalábbis zenészként komoly eredményeket elérni olykor pont ugyanúgy nehéz lesz, mint az élet más területein. Pacsi!


A tehetségfejvadászás, mint új jelenség!

Na már most az a helyzet, hogy a tehetségkutatók nézettségi értékei erősen megcsappantak. Mikor megjelentek ezek a második generációs tehetségkutatók – hiszen a Magyar Televízió már korábban is készített Ki Mit Tud? illetve Táncdalfesztivál címmel tartalmilag hasonló műsorokat -, akkor bizony döntögették a rekordokat, ám lassan már a nyertesekről sincs sok fogalmunk. Az emberek pedig már kicsit túltelítődtek.

Statisztika a tehetségkutatókra vonatkozó keresési trendekről.

Önmagában ezzel nem is lenne probléma, ám a kereskedelmi csatornák nem akarják ezt el/felismerni, és lenyomják a torkunkon a következő, meg az azutáni évadot is. Ha így sem megy, akkor átnevezzük! Így lett az utóbbi években Csillag Születikből, X-Faktor, majd Hunary’s Got Talented, Kicsi óriások. Megasztárból The Voice, majd Az ének iskolája, Rising Star… szóval hangzatos nevekből nincs hiány. Elképesztően sok ilyen jellegű műsor volt az elmúlt években, és ha a közönség még igényt is tartana erre a dologra, akkor is ott az érem másik fele: vajon hány RTL klubba vágyó tehetség lakozik kicsiny országunk határai közt?

Tehetségkutatás Akkor és most…

Folyton új “tehetségeket” kell felfedezni, bemutatni! Többet közt maga a TV népszerűsége is elég jelentéktelen már a fiatalok körében, és már közel sem jelentkeznek annyian ezekbe a műsorokba, mint 10 évvel ezelőtt. Már nem az van, hogy kiírják, jelentkezik x ezer ember, amiből válogatunk. Újabban szó szerint vadásznak az arcokra. Azért merem ezt kijelenteni, mert az előző egy-két évben nagyon sok ismerősömet, – és jómagamat is – keresték fel ilyen-olyan műsorokba. Azt, hogy mennyire kell nekik az új ember, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy miután elküldted őket, harmadjára is felhívnak, hogy de gondold át, ez egy nagy lehetőség…

Ami miatt megszületett ez a bejegyzés, az a legutóbbi eset, amit szerettünk volna elétek tárni. Előre bocsátanom, hogy senkinek sem akarunk rosszat, nem egy személlyel van problémánk, hanem magával a “jelenséggel”! Egyik délután csörgött a telefon. Xy keresett a z/x csatornától, és azt mondta, hogy látott/hallott minket a YouTube-on, az Acoustic Projecttel, és nagyon tetszett neki(k). Azt is mondta, hogy különösen tetszenek azok a videók, ahol ketten vagyunk, és pont ilyen acapella jellegű dolog érdekelné őket. Ezzel csak egy gond van: a mi csatornánkon jelenleg egyetlen acapella sincs… Mondtam is, hogy mi a számokban gitár kísérettel játszunk, mire azt a választ kaptam, hogy az nem baj!!

Ha érdekel minket, menjünk be, és majd meghallgatnak minket, így bejuthatunk a műsorba is. Erre azt válaszoltam, hogy mivel ebből élek, jelen pillanatban többet bukhatok a dologgal, mint amennyit nyerhetek. A probléma ugyanis ott van, hogy az ilyen műsorokba elég komoly hangvételű (kizárólagos) szerződéseket kell aláírni. Ez annak, aki nem ebből él, valójában nem egy hatalmas áldozat, de aki minden nap zenél, és felépített már valamit, annak azért nem biztos, hogy ez élete nagy lehetősége.

Természetesen egyből az volt a válasz, hogy de ez a csatorna nem zsigereli ki az előadókat, nem is feltétlen kell aláírni, stb…aztán ahogy beszélgettünk tovább, előbb vagy utóbb mindig kiderült, hogyha adásba megyünk, azért egy egy éves szerződést csak meg kell kötni. Persze ismétlem: nincsen ezzel semmi probléma, egyszerűen én (mi) máshogy gondolkozom (gondolkodunk). Ez egy szerencsejáték, ami vagy nagyon bejön, vagy totál elbukod vele, azt a véleményt, amit eddig kialakítottak rólad… Engem ez abszolút nem érdekelt. A bejegyzés viszont még nem ér véget, mert a fejvadász nem adta fel, és több alkalommal is hívott. Mivel most nem engem, hanem minket keresett meg, természetes, hogy nem egyedül döntötöm el. Mondtam neki, hogy holnapig megbeszélem Domával, és válaszolunk.

Második forduló

Másnap csörgött is a telefon, mondtam, hogy megbeszéltük, és nem szeretnénk menni. Akkor jött elő megint, hogy de miért?! Gondoljuk át! Fejtsem ki! Azóta tovább nézte a csatornánkat, és olyan jó ez a szám is, amin egy lány énekel, és ketten zongorázunk. Na itt már kicsit úgy érztem téves kapcsolás. Tegnap az acapella, most meg két zongorista.. vettem egy nagy levegőt é összeszedetten válaszoltam.

– Olyan videónk nincs is, ahol zongorázunk, az inkább gitár lehet…

– Jó oké, hát én ehhez nem értek annyira…

Ennél a pontnál akadtam kicsit ki. Felhívtam a figyelmét arra, hogy mennyire is hiteles dolog az, hogy ő telefonál tehetségek után, ez a munkája, és nem tudja megkülönböztetni a gitárt a zongorától. Erre jött megint a védekezés: A bizottság, ami meghallgatja az embereket, az hozzáértő. Hát ez csodás, gondoltam…:) Mondtam neki, hogy ez tök jó, csak ehhez a nagyon hozzáértő bizottsághoz meg akkor ő milyen alapon küld embereket!? Itt nem bírtam ki, és megemlítettem a pár héttel ezelőtti botrányt, amikor egy neves együttes neves gitárosát hívták fel ugyanazzal a dologgal, mint minket. Fejvadászunk azt mondta erre, hogy az egy félreértés volt. Én szerintem azon nincs mit félreérteni, hogy nem elég, hogy nem tudjuk, kinek a gitárosa ez a zenész, de még az ország egyik legismertebb zenekarának a nevét sem ismerjük, nemhogy a dalait. Na itt tartunk most, az ilyen telefon beszélgetésekből kéne inkább műsort csinálni, nem a tehetségekből!

Végül én mondtam, hogyha nagyon szeretnének minket hallani, akkor jöjjenek el bármikor, és hallgassanak meg élőben, vagy az interneten. A poén az egészben, hogy végül tényleg eljött a srác egy kamerával a Pesti Jam-re, és végighallgatta az egész estét. Meg kell, hogy mondjam, ez nagyon jól esett, még akkor is, ha továbbra sem szeretnék tehetségkutatókban szerepelni. Persze ez az ő érdeke is volt, hiszen mondtam neki, hogy lesz több énekes is, akiket lehet, hogy ez a dolog érdekelne. Azonban ennek ellenére is tiszteletre méltó, hogy rááldozott időt,pénzt,energiát, hogy meghallgasson minket. Kiderült, (már a telefonból is) hogy egyébként azon kívül, hogy a zenéhez nem ért, egy teljesen normális, korrekt, értelmes srác! Nem az ő “hibája” ,hogy épp ez a feladata most.

Tehát

A konklúzió pedig az, hogy ha én egy minden szempontból jó házat szeretnék építeni, akkor a tervezőtől a segédmunkásig mindenkinek hozzáértőnek kell majd lennie, nekem pedig valószínűleg sokba fog ez kerülni. Olcsó húsnak híg a leve, ahogy a mondás tartja. Ezzel egyet kell értsek. Mi azért csináljuk ezt az egészet önerőből és függetlenül, mert olyan dolgot akarunk létrehozni, amit 20 év múlva is büszkén vállalunk, még akkor is, ha emiatt lassabban haladunk a “ranglétrán”. Higgyétek el, hogy a könnyen jött siker könnyen megy is, mert nincs mögötte tartalom. Ettől független mindenki abba az irányba megy el, amibe akar, mi csak a véleményünket írtuk le! Pacsi!


Az új őrület: A Pesti Jam (OPEN Session)!!!

Mi ez az egész?

A Pesti jam megszervezését már több, mint egy éve tervezzük, ám mostanra sikerült csak annyira letisztítanunk a koncepció részleteit, hogy konkrét eseményt tudjunk szervezni! Kezdetektől az a célunk, hogy az örömzenélést ötvözni tudjuk a közönség számára is szórakoztató populáris dalokkal. Az egész valahol félúton van egy underground Jam Session és egy arénás popkoncert között. Lesznek improvizatív részek, szólók, rögtönzött vokálok, ám mégis konkrét dalokat játszunk el, amiket a nagyérdemű is jó eséllyel ismer. Tehát Beatles-től Ed Sheeran-ig bármi előfordulhat!

A dolog nagy előnye, hogy nem boncolgatunk egy témát fél óráig, fenntartjuk az izgalmat, illetve a változatosságot. Hátránya viszont (a zenészek számára), hogy némi előkészülést (és/vagy rutint) igényel – bár ez magára az improvizációra is igaz -. A dalokat általában egy énekes vagy/és egy a dalt biztosan tudó hangszeres vezényli le, hogy mindenki egyben maradjon. Ha sikerül, akkor pedig mindenki iszik egy sört….Ha nem, akkor azért…

Ki vehet részt rajta?

Bárki! Biztosan állíthatjuk, hogy akár játszani jönnél, akár hallgatózni (vagy esetleg mindkettő), jól fogod magad érezni. Ezen rendezvényünk is azt tűzi ki céljául, hogy az igényes élőzenére vágyók megtalálják a számításaikat, a zenészek pedig inspirálják egymást, barátkozzanak egymással, tehát közösséget alkossanak, alkossunk. 🙂 Az esemény jó kikapcsolódásnak ígérkezik, mind a zenészek, mind pedig a közönség számára.

Amennyiben zenészként szeretnél a Jam-en részt venni, kérlek küldj egy rövid emailt az info@acousticproject.hu emailcímre!

Mikor és hol?

A következő alkalmat 2017. április 27-én tartjuk, a budai Prositban! Jó idő esetén teraszban, rosszabb helyzetben pedig beltéri kocsma hangulatban reménykedhettek! Tehát találkozzunk a Móriczon, ahol Mi várunk benneteket, a helyszín nyújtotta kedves kiszolgálásról nem is beszélve.

Tehát április 27-én, a megérkezés, és az első sör legurítása után, 19:00-kor fogunk kezdeni, aztán meglátjuk, meddig tart a rock’n’roll! A Facebook eseményt itt találjátok, mi pedig hétről-hétre új infókkal fogunk jelentkezni. Szóval kövessétek az eseményt, nehogy lemaradjatok valamiről! A jam-et pedig online tervezzük streamelni, hogy irigykedhessenek, akik nem jöttek el 🙂

Jam és beszélgetés kifulladásig

 Végezetül pedig az esemény linkje még egyszer:

https://www.facebook.com/events/1939258422971317/


Adókedvezmény az élőzene után!?

Urban legend, vagy igaz?

Nos! Hónapok óta keringenek félinfók egy törvényjavaslatról, mely jelentősen támogatná az élőzenét! Mivel ez az én életemet is nagyban befolyásolhatja, alaposan utánajártam a dolognak és ezt itt most meg is osztom. Egyrészt elolvastam a fellelhető cikkeket a témában, másrészt kikérdeztem egy könyvelőt, minek eredményeképp mondom a jó hírt: Igen, tényleg van ilyen, ráadásul 2017 január elseje óta életbe is lépett!

Nos, akkor hogy is van ez?

Tulajdonképpen az egész arról szól, hogy egy vendéglátóhely, ami élőzenei szolgáltatást vesz igénybe, a szolgáltatás ÁFA nélküli értékének felét leírhatja a társasági adójából! A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha bizonyos feltételek teljesülnek – alább ezt mindjárt részletezem-, akkor amennyiben én adok 20 ezer forintról egy alanyi adómentes számlát egy étteremnek, akkor ő azt kifizeti nekem, azonban később vissza tud belőle igényelni 10 ezer forintot!

A feltételek

  1. A befogadó helynek vendéglátóhelynek kell lennie, ami azt jelenti, hogy: olyan melegkonyhás vendéglátóhely vagy borospince lehet, ahol az éves árbevétel legalább 75%-a étel- és italforgalomból, illetve szálláshely-szolgáltatás nyújtásából származik.
  2. A zenének élőzenének kell lennie, tehát lehet koncert vagy háttérzene a vendégek számára. A DJ-zés nem tartozik ide.
  3. A “rendezvénynek” ingyenesnek kell lennie, tehát a vendéglátó hely nem szedhet belépőt.
  4. A visszaigénylés maximum értéke 3 év alatt 200 000 euró! – ezt jó eséllyel annyira nem merítik ki, ha csak nem történik valami mohó turpisság, reméljük, hogy nem –.
  5. A helynek fizetnie kell a társasági adót! (ezt elvileg x bevétel után teszik meg)

Miért, és mire jó ez?

A válasz egyszerű! Lehetőségünk van többet fellépni, és talán kicsit több pénzt keresni! Az egész dolognak papíron az a célja, hogy az élőzene népszerűsödjön, és visszakerüljön méltó helyére a kultúrában. Ezáltal nekünk, zenészeknek is könnyebb megélhetést biztosíthat. Nem mellesleg fehéríti is a szférát, hiszen hogy kihasználjuk, számlaképessé kell válnunk! Ezt mindenki döntse el, hogy most rossz vagy jó.

A vendéglátóhelyen való muzsikálás egy fix bevételi forrás szokott lenni, ahol gyakran igen körülményes új feltételeket kialkudni – semmi infláció követés 😀 –. Számunkra ez egy remek lehetőség lehet arra, hogy kicsit felfelé módosítsunk a bevételeinken. Lehetőleg még Januárban érdemes megkeresni a vendéglátóhelyeket ezzel az új lehetőséggel, cserébe pedig valamennyit felfelé alkudni a fizetésünkből. Amennyiben a pénz felét visszaigényelheti a munkáltatónk, bizonyára engedékenyebb lesz a mi tiszteletdíjunkkal kapcsolatban is.

Összességében jó, mert lehet, hogy ahol eddig mondjuk heti két napon volt, most négy napom lesz – így többet kereshetek – , vagy az is lehet, hogy több gázsit tudunk elkérni egy adott fellépésért, – tehát szerencsés esetben még jobban is kereshetek – akár úgy, hogy a hely és mi is jobban járjunk. Szerintem ez egy nagyon nagy lehetőség mindnyájunknak, éljünk vele! Ha tehetitek, tájékoztassátok minél több zenésztársatokat, és minél több vendéglátóhelyet erről! Szóval osszátok meg cikkünket, Peace!

Gergő & Doma


Egy gitárosnál legyen mindig…!

A következő bejegyzés alapja az a sok utólag már vicces sztori, amit könnyen megelőzhettünk volna, ha előrelátóak vagyunk, és mindent elpakolunk egy bulira menet. Én most a gitárosokat emelem ki, de lehet, hogy később majd másról is írunk hasonló cikket.

Sokunkkal megtörtént már, hogy elszakadt a húrunk, és nem volt nálunk másik, vagy épp otthon hagytuk gitár hevederünket, ami elvileg nem is kellett volna… majd kiderült, hogy mégis égető szükség lenne rá. Tehát a mai bejegyzés fő témája: mit felejtünk otthon, és miért? Miért?!! Ez azért nem akkora rejtély, mint az, hogy hová vándorol a megmaradt zoknik párja éjszakánként, szóval essünk is neki!

,,Nem gondoltam volna, hogy pont ez fog majd kelleni!”

Általában – a totális linkségen kívül 😀 – azért marad otthon a cucc fele, mert túl optimistán állunk ahhoz, hogy mi lesz este a koncertünkön. ,,Most úgysem szakad el, ma húroztam…”, aztán legközelebb ,,úgy is csak a G húr szokott elszakadni…”, máskor pedig ,,minek cipeljem, ha úgyse szokott kelleni?”. Pedig a valóságban pont, hogy a legrosszabbra kell felkészülni. Tehát legyünk felkészülve, mert a profik szintjén ezek a hibák végzetesek lehetnek, de minimum nagyon kellemetlenek. Bármi bármikor megadhatja magát, vagy szükség lehet rá, így ami csak kellhet, legyen nálunk. Következzen is a mi 10-es listánk:

egy gitárosnál mindig legyen:

1.) Gitár

Azt hinnéd, sosem fogod otthon hagyni, igaz? Márpedig lehet, hogy egyszer még megesik. Olyan ez, mint hogy a legtöbb emberrel előfordult már, hogy úgy indult el az iskolába, hogy otthon felejtette az iskola táskáját. Nem mondom, hogy gyakori az eset – még velem sem történt ilyen –, de egy életben egyszer elég, ha előkerül. Szóval legyen ez az első a listán!

2.) Húrkészlet

Ez az amiről már beszéltünk. Az, hogy mikor fog elszakadni valamelyik húrod egy koncerten, abszolút kiszámíthatatlan. Azonban egyet biztosra vehetünk! Akkor, amikor nem vagy rá felkészülve. Pont elég mókás szokott lenni, ha az aktuális számot még végig kell játszani az öt húros elektromos gitárodon, de azért egy fél bulit így végig tolni katasztrófális… egy húrkészlet pedig mind súlyra, mind méretre elenyésző. (Sajnos ára az van 😀 )

3.) Pengető

Van aki szeret pengetővel játszani, és van aki kevésbé. Aki viszont pengetővel gyakorol és kiderül, hogy beesett a színpad deszkái közé az egyetlen használható darab – vagy szembesül a ténnyel, hogy az a nadrág épp mosásban van –, az rögtön ki fog lépni a komfort zónájából. Ezért érdemes tartalék pengetőt elrejteni a gitártokban. Nálam általában van 10-15 darab, mert szórom őket, mint a cukorkát.

További érdekesség a pengetők életéről, hogy ha kölcsön adod valakinek, akkor vissza is kell kérni, ugyanis szinte minden gitáros – minden rossz indulat nélkül – ösztönösen zsebre vágja a pengetőt, mielőtt letenné a hagszert. Ezenfelül saját tapasztalatom, hogy valakinek vagy egy pengetője van, vagy végtelen sok. Ugyanis ha több pengetőd van, akkor hajlamos vagy elveszíteni őket, és folyamatosan pótolni kell a hiányt. Míg ha csak egyet tartasz a nadrágzsebedben arra mindig ügyelni is fogsz, hogy meglegyen.

4.) Elem

Az akusztikus zenészek ennél a résznél kicsit fellélegezhetnek. Az elemmel az a baj, hogy hajlamos az ember teljesen megfeledkezni a létezéséről. Ezért egyrészt mindenben bekapcsolva marad, amiben csak lehetséges: gitárban, hangológépben, zsebszámológépben… másrészről azért is idegesítő, mert nem csak kikapcsol, hanem merül. Amikor pedig merül, akkor vagy látjuk, hogy bizony ez hamarosan megadja magát, vagy a jó isten sem érti, miért megy el néha a hang :))

5.) Heveder

Komolyan az a legjobb megoldás, ha egyet ki sem veszünk a tokból. Vannak olyan helyzetek, ahol tipikusan nem lehet széken ülve gitározni, és énekelni. Ezért pedig nincs mese, magaddal kell hurcolni a hevedert is.

6.) Capo

Szerintem a kápót elveszteni a világon a legkönnyebb. Ezért én mindig viszek tartalékot is. Sokszor elgondolkoztam már azon, hogy vajon mi történik az általam elhagyott gitárkápókkal… Az egészben az a vicces, hogy a legtöbb laikusnak fogalma sincs arról, hogy ,,mire való az az izé“. Így elképzeltem már, hogy az én egyik régi kápómmal van leszorítva a kockás abrosz egy vidéki étteremben, máskor meg arra jutottam, hogy most valahol egy fűben elhagyott kápóm biztosan remek szolgálatot tesz, ruhacsipesz gyanánt valamelyik ház korlátjára csíptetve.

7.) Tartalék kábelek

Az egyik legkellemetlenebb érzés szokott lenni, mikor a táskádban csak kontaktos kábelt találsz, vagy rájössz, hogy a mai bulihoz igazából kéne még egy XLR vagy jack kábel is. Kábelekre szükség van, tipikusan eltűnnek a vendéglátó helyekről, tehát bármikor megeshet, hogy két hete még volt náluk minden, most pedig hűlt helye sincs az XLR kábelüknek, így marad a teljes estés instrumentális est :)) Tequila!!!

8.) Átalakítók

Szerintem mindenkivel előfordult már, hogy arra gondolt, hogy  össze tudnám kötni a cuccot, ha lenne egy ilyen és olyan átalakítóm. Mert a keverőbe csak jack van, mert a hangrendszer csak rca csatlakozókkal működik, mert a gitáromban épp nincs XLR, stb, stb ,stb… A “legjobb” ilyenkor a biztos tudata annak, hogy otthon van ilyen átalakítóm a felső fiókban…

9.) Húrcsévélő és csípőfogó

Már megint a húrozás… nos igen. Mindenkinek megvan a technikája amivel saját igényei szerint fel tudja húrozni a hangszerét, és érdemes az ehhez szükséges szerszámokat is magunknál tartanunk. Lehet olyan húrozó szerszámot is kapni, amiben már egyből csípőfogó is van, szerintem ezek a legkirályabbak.

10.) Körömcsipesz

A gitárosok egyik legnagyobb gyengepontja: a köröm. Ha pengetőt használsz, akkor is bármikor beszakadhat a körmöd, de ennél is kiélezettebb a probléma azoknál, akik nem használnak pengetőt. A fingerstyle gitárosoknál a megnövesztett körömtől, az átlászó lakkon át, az épített körömig már mindennel találkoztam, hogy felvértezzék a pengetős kezüket. Elég komoly mutatvány ez. Még az is számít, hogy szoktad reszelni a körmödet! Ezzel szemben a másik kéznél, ha nincs teljesen levágva a köröm, akkor az a baj. Komolyan mondom csak a baj van vele, és hogy ezt valamennyire rendbe tudd tenni, szükség van a körömcsipeszre!

+1.) Indokolt esetben tartalék gitár

Nem hinném, hogy pont a tartalék gitár maradna otthon, de legyen már teljes a lista. Sok gitárost lehet látni, hogy bizonyos számokhoz más hangszert vesz elő. Ez lehet egyszerűen egy egyedi koncepció, de lehet azért is , mert a másik gitár más hangolásban van, és így egyszerűbb váltani. Az egyik leggyakoribb, hogy valaki annyira nem szeretne szám közben húrozni, hogy ha húrt szakít ,egyből a másikat veszi elő. Extrém esetben az egyik gitárt fel szeretné gyújtani és valami kell a visszatapsra:))

Nos ez volt a mi listánk, a saját tapasztalataink alapján, most ti jöttök. Mit hagytunk ki? Írjátok meg kommentbe, ha nektek is volt már hogy otthon maradt valami! Mi volt az, és hogyan oldottátok meg? Plusz ha tetszett a bejegyzés, likeoljátok a facebook oldalunkat, hogy a többiről is értesüljetek!

Üdv, Doma & Gergő!


Full technika van, semmit sem kell hozzatok!

A klasszikus “minden van” jelenség!

Bizonyára minden fellépővel megesett már, hogy rákérdezett a technikára a szervezőnél, mire a címben szereplő mondat volt a válasz. Természetesen ilyenkor nem szabad nyugodtan hátradőlni, és elhinni, hogy tényleg van minden, mert nagyot koppanhatunk. Velem is megesett ez , és nem volt természetes a mosolyom, mikor a helyszínre érve, egy kis hangfal, és egy szakadt állvány volt a “cucc”, mindennemű keverő, és kábelek nélkül. Arról nem beszélve, hogy a hely adottságaihoz mérten kellett volna még vagy 3 másik hangfal.

 A mi felelősségünk ez?

Az első kérdést kicsit taglalnám. Természetesen ,ha mi megtévesztő információkat kaptunk, akkor mutogathatunk a szervezőre, hogy hát az ő hibája,de….

  1. Ettől nem leszünk előrébb
  2. Ne is feltételezzük, hogy ő ért hozzá
  3. Ha szeretnénk jóban lenni vele (és további melókat kapni tőle), nem feszegetjük a pofonos ládát
  4. Végső soron úgyis az esetleges technikus, meg mi leszünk a felelősök a hangért…

Nos, tehát mit tegyünk?

Jó esetben mi legalább tudjuk, hogy mi az a minimális felszerelés, amire feltétlenül szükség van a koncertünk sikeres lebonyolítása érdekében. Ha nem tudjuk, ez egy viszonylag gyorsan orvosolható probléma, kérdezzünk meg valakit, aki ért hozzá, és tanuljunk tőle, vagy nézzünk utána a neten,fórumokon! Ennél kicsit komplikáltabb a helyzet, mikor ezt a felszerelést nekünk kell a koncert előtt feléleszteni. Nem születik mindenki műszaki zseninek, és bizony elő szokott fordulni, hogy egy énekes-gitáros lány egyedül játszik, de fogalma sincs arról, hogy a kábel melyik vége hová passzol. Ha úgy érzed, hogy neked is vannak ilyen irányban hiányosságaid, azt javaslom, vedd a fáradtságot, és sajátítsd el azt az alapvető tudást, ami a hangosítás összerakásához és beállításához szükséges. Nem arról van szó, hogy neked kéne az elszakadt kábeleidet megforrasztani – bár az sem egy nagy ördöngösség, és pénzt is spórolsz – , csak annyi, hogy egy működő technikát tudni kéne használni, segítség nélkül. Nem kell hozzá mérnöki véna, viszont előbb utóbb biztosan belekeveredsz olyan szituációba, amikor senki nem tud azzal foglalkozni, hogy neked segítsen a koncerted kihangosításában.

Ha a helyszínen lesz technikus és vele együtt hangtechnika, akkor feltétlenül kérjük el a hangtechnikus számát a szervezőtől, és mindent közvetlenül vele beszéljünk át! Legyen egy riderünk – ez nagyjából az, amit meg kellett jegyezni –, amit át is tudunk neki küldeni! Ha van speciális kérés a szervezők részéről – pl. egy másik teremben is szóljon a zene halkan -, mindenképp kérdezzünk külön rá, mire gondolt pontosan. Ez segít elkerülni a félreértéseket.

Ha nekünk kell gondoskodni a technikáról, mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy az adott helyszínre milyen felszereléssel kell számolni. Ha valószínűleg kevés lenne a cuccunk a rendezvény méretéhez képest, mindenképp béreljünk pluszba, mert biztosan szükség lesz rá! Ha úgy érezzük, hogy a hangosításra is külön ember kell, azt is hívjunk, és azonnal jelezzük a megrendelő felé – továbbá az ő nevében ne jelentsünk ki semmit –. A fent leírtakból következik, hogy lehetőség szerint legalább azt, hogy nekünk kell-e gondoskodni a technikáról, még az árajánlat leadása előtt meg kell tudnunk, hisz itt elég nagy plusz költségekről beszélünk! Ha ezeket mind betartjuk, sokkal profibbak, elégedettebbek lehetünk, és remélhetőleg minket is jobban fognak szeretni! 🙂


Olyan jól játszom, mégsem vagyok sikeres…

Legnagyobb zenei példaképeink – a dokumentum filmek alapján – azért lettek ismertek, mert felfedezték őket. Csak a zenével foglalkoztak, majd egyszer csak elismerték tehetségüket. Ők pusztán a képességeiktől váltak ismertté, illetve azért, mert valami újat hoztak a zenébe. Azonban sikereik háttérmunkáját többnyire mások végezték, és erről a részről nem sok szó szokott esni.

Ez a 90-as években még lehet, hogy működött, azonban a világ mára teljesen megváltozott. Ha ma belekezdünk egy saját produkció felépítésébe, akkor bizony a háttérmunkát is nekünk kell elvégeznünk, legalábbis az elején biztosan. Ez a munka elsőre hajmeresztőnek hangzik. Mindenhez érteni kéne… a Facebook kampányoktól a Photoshop-ig, a videóvágástól a hangtechnikáig, pedig mi csak zenélni szeretnénk… A lánc végén pedig a kész termékünk értékesítése is ránk marad, ami roppant nehéz feladat.

Az értékesítésről

Saját munkánk értékesítése mindig kicsit combosabb feladat, mint valaki másét eladni. Biztosan veled is előfordult, hogy elmentél egy zenekar koncertjére és az az érzésed volt, hogy az egész valami zseniális és utolérhetetlen, maga a tökély. Egyből azt gondolod, hogy mindenki szeretni fogja, akinek füle van és legszívesebben világgá kürtölnéd milyen jó zenét hallgattál! Ha pedig valaki odamenne hozzád és megkérdezné, hogy miért menjen el a zenekar következő koncertjére, órákat tudnál erről áradozni.

Ezzel szemben, mikor saját produkciónkat elemezzük sosem érezzük valahogy teljes egésznek. Mindig fogunk benne hibákat találni, mindig azt fogjuk érezni, hogy van még hová fejlődni. Ebben és ebben nem voltam annyira jó, de ha még ezt az érzést le is gyűrjük, akkor is akad egy probléma. Mikor magamról állítom, hogy a világ legjobb zenésze vagyok, azt senki nem fogja elhinni, és nem csak ez lesz hihetetlen, hanem az is, hogy milyen ellenszenvess váltam egy mondatnyi idő alatt -,, milyen nagyképű, már ez a srác!”. Ha viszont másról állítom ugyanezt, ugyanolyan hatalmas lelkesedéssel, akkor sokkal inkább meggyőző és érdeklődést kiváltó hatást érek el: ,,Ha neki ennyire tetszik, érdemes lenne meghallgatni!”

A zenész, aki nem menedzsel

Nagyon sok meg nem értett – egyébként tényleg rendkívül tehetséges – művész van az országban (és a világban is), aki emiatt nem vitte vagy viszi “semmire”. Értsétek meg! Mindenki kedvenc morning show-ja se lehetne ismert, ha nem juttatnák el az emberekhez. Tehetséges vagy? De ki ismer? Senki. Ez a kulcs! Na de hogyan kezdjünk hozzá?

Nos, erre nincs recept. Vannak ugyan marketing bullshit könyvek, amik azt állítják, hogy a könyv végére valóra válik az álmod, és te leszel a következő Keith Richards, azonban ez nem igaz. Én lelkiismeretesen kijelentem: hazudnék, ha azt mondanám, mi már végigjártuk ezt az utat, és tudjuk a tutit. Ráadásul, ha befutott zenészek lennénk sem garantálná semmi, hogy tudnánk a megoldást a te helyzetedre. Viszont azt szívesen leírjuk mi hogyan próbálkozunk!

Az önmenedzselésről

Mindenek előtt hatalmas lépés már az, hogy felismered a fent bemutatott problámát. Ahhoz, hogy jobb esélyekkel indulj másoknál, nem csak a zenéléshez kell piszkosul érteni. Ezek után kezdjük azzal, hogy megnézünk olyan “brandeket”, vállalkozásokat, produkciókat, amik már sikeresek. Bizonyára ismerünk olyat is, ahol a produkció minősíthetetlen, még is valahogy világhírű. Hogyan csinálják? Milyen tartalmakat osztanak meg, mikor és hol,mennyiszer? Szerintem nagyon fontos, hogy ne csak zenei oldalakat nézzetek meg. Mikor meglátsz egy reklámot, tudatosan próbáld meg felmérni, miért működik. Miért néztél oda? Idegesítő vagy inkább érdekes? Doma barátommal az egyik reklám ötletünket egyébként egy IKEA marketing fogása ihlette. A nagy cégek marketing szakemberei ezek szerint nem minden esetben csak Facebookon lógnak munkaidőben… Nekünk pedig ki kell találni, hogy tudjuk az ő zseniális agyszüleményüket a mi környezetünkre átültetni. Egyébként ha már az új lehetőségeknél tartunk, nálunk találtok külön csak YouTube csatornákról szóló blogbejegyzéseket itt.

Na jó, de hogyan fogok én videót vágni, hangot keverni, Photoshop-olni?

Térjünk is vissza kicsit a YouTube-ra. Ha megnézitek a ma legnépszerűbb YouTube csatornák első videóit – időrendben is ki lehet listázni a csatornán szereplő tartalmakat –, azok sem voltak ám olyan profik… Mindenki kezdte valahonnan. Viszont elkezdte, a többség pedig itt szokott elakadni. Írd fel az ötleteidet, amiket aztán majd valahogy megvalósítassz. Az internet tele van tutorial-okkal és fórumokkal, amikből rengeteget tanulhatunk, simán el lehet jutni magasabb szintre bármilyen marketinggel kapcsolatos témában. Továbbá mindenkinek van ismerőse, aki tud képet vagy videót szerkeszteni. Kérjünk egy gyorstalpalót, mert megtérül. Ahogyan az pedig lenni szokott, tényleg csak elkezdeni nehéz, utána egyre jobban megy a dolog.

Itt és most fel is ajánlunk nektek egy kis segítséget! Ha esetleg egy konkrét képpel, vagy hanggal kapcsolatos kérdésetek van, írjátok meg azt az info@acousticproject.hu címre, és mi lehetőségeinkhez mérten válaszolunk!

Konklúzió

Bármi is az álmotok, lássatok munkához, mert más nem fog helyetettek! Ha esetleg az első projektetekből nem is lesztek milliomosok, később az itt szerzett tudást, tapasztalatot fogjátok kamatoztatni, lehet csak több év múlva, de valamikor biztosan. Semmit nem tanultok meg hiába! 🙂 Béke!


Típushibák zenészeknél avagy Tényleg a technikus rossz??

Biztosan mindenki volt már olyan rendezvényen, eseményen, koncerten, ami egyszerűen élvezhetetlenül szólt. Ilyen esetekben a rossz hangminőséget általában a rossz technikának, vagy még inkább a rossz technikusnak tulajdonítják. Valójában kijelenthetjük, hogy ha “nem megfelelő” színvonalon szól valami, azért 95%-ban a hangosítókat okolja mindenki! Mégpedig igazságtalanul. Ismét elérkeztünk egy rendkívül kényes téma boncolgatásához! Sokan válaszokat kaphatnak most, mások pedig kérdéseket tehetnek fel maguknak, illetve nekünk!

A fent leírt  “jelenség” valahol logikus. A hangosító emberek azért vannak fizetve, hogy jól szóljon egy rendezvény. A baj azonban az, hogy vannak körülmények, amikkel a legtehetségesebb és legjobb szándékú hangosítók sem tudnak mit kezdeni, mint például : egy helyszín akusztikai adottságai, műszaki felszerelések minősége, az aktuális fellépő cuccainak minősége, valamint szakmai teljesítménye.

Nagyon vártam már, hogy erről írhassak, ugyanis a zenészek és a hangtechnikusok oldalán is állok, ezért talán jobban belelátok ebbe az egész témába, mint mások. Nem pártolok senkit, hanem inkább igyekszem leírni azokat a típus hibákat, amikkel gyakran találkozom. Mivel ez egy zenész blog, ezért első sorban a zenekarok, zenészek hangosítását, és annak leggyakoribb problémáit vetném fel pár pontba szedve!

1. Adjál mélyet a mikrofonomra, mert így nincs teste a hangomnak!

Ez egy nagyon gyakori énekesbetegség! Sajnos, ha egy komplett produkcióról van szó, mely sok elemből áll össze, akkor a hangképet a technikus úgy építi fel (jó esetben), mint egy szobrot. A szobornak pedig van alja, közepe, és teteje.

Az emberi hang alapvetően középfrekvenciákon szól, fülünk is ezekre a legérzékenyebb. Ha túl sok mély frekvenciát hagyunk benne, akkor az más elemeket fog zavarni a hangképben, csak érthetetlen lesz, ezt pedig mi nem akarjuk. Minél kevesebb elemet hangosítunk, annál szélesebb spektrumon hagyhatjuk őket szólni, ezért rendhagyó esetekben előfordulhat, hogy sok mélyet hagyunk egy énekesnek, ha például az illető basszus szólamokat énekel, akkor indokolt lehet, viszont ezen esetek száma elenyésző…

2. Nem szólok a monitorban, adjál még!

Ez a pont elég összetett. A probléma szinten minden esetben zenekaroknál jelenik meg. Többnyire azért nem hallja magát az énekes, mert a gitáros és a basszusgitáros Woodstockba gondolja magát, és ládahegyeket cipelnek le a kis klubokba. Az elektromos hangszereken pedig könnyedén – a hangtechnikus bevonása nélkül – lehet hangerőt növelni. Ezekkel a technikusok nem tudnak versenyezni, gerjedés lesz a vége.

A zenekaroknak fontos volna energiát fektetni abba, hogy minimális hangosítással vagy akár akusztikusan szépen, arányosan szóljon a produkció. Többnyire ez nem történik meg. Azt a zenét lehet jól kihangosítani, ami önmagában is jól szól, és nem kell az arányokon alapjaiban véve változtatni.

Egyébként monitorokkal dolgozni nehéz. Ebben az esetben a színpadot a lehetőségek szerint le kell halkítani. Akkor is gerjedni fog a mikrofon, ha az énekes “szüneteiben” belelóbálja a monitorládákba a mikrofont, valamint akkor is, ha egy alapvetően közeltéri mikrofonba 30 centiről énekel. Ezeket a színpadi mikrofonokat általában arra tervezték, hogy gyakorlatilag bekapjuk őket. Ezért az ehhez legközelebb álló éneklési módszereket lehet eredményesen hangosítani.

Egy másik gyakori probléma a hangerő, mégpedig az énekesé! Minél erőtlenebb, gyengébb az énekes hangereje, annál nehezebb monitorozni, valamint kifelé is hangosítani. Ez a probléma nem csak énekeseknél van jelen, a hangszereknél is a folyamatos hangerőnövelés okoz problémákat. Mindenki folyamatosan hangosodik, kér magából, és szépen elkezd az egész átmenni őskáoszba…

3. Ha már beálltál, kérlek ne tekergesd a cuccaidat!

Alapvető probléma, még a “nagyoknál” is. Mikor beálltunk pl. a gitármotyónkkal, akkor feltehetőleg a technikus már beszintezett minket, valamint a hangszínt is korrigálta, ha kellett. Mikor a koncert közepén a színpadon nekiállunk eltekerni gitárerősítőnket, effektjeinket, – mindenféle egyeztetés nélkül – akkor azzal saját magunkkal, és a technikussal is ki…szunk. Amatőr dolog.

Egyébként akusztikusan is megfigyelhető egy fajta hangosodás a produkció során, amire nagyon érdemes odafigyelni. Ennek egyik oka, hogy a beálláskor a zenészek még nem játszanak olyan lendületes hévvel, mint a koncert során. A hangerő pedig függ az aktuális lelki állapotunktól. Ebből következik, hogy ez a folyamatosan hangosodó jelenség gyakran már akusztikusan is fenn áll, a kihangosított formáció esetében pedig csak fokozódik.

Hozzájárul pedig a már említett probléma. Elég, hogy egyetlen hangszer hangosabb legyen a többinél. Ekkor már egy másik hangszer is hozzá hangosodik – különösképp, ha szólóhoz ér –, majd a visszahalkulás általában elmarad. Cserébe megint felemeli egy másik hangszer a hangerőt. Így könnyen eljuthatunk oda, hogy a koncert elején még jól belőtt hangosítás, a koncert végére már ocsmány hangzást nyújt.

4. Nem hallani a szólómat!

A fentieken túl itt két probléma szokott előfordulni! Az egyik, hogy a zenész nem gondoskodik szólójának kiemeléséről hangerőben. Ezen nincs mit magyarázni. Hacsak nem betanított, saját technikusunk van, aki ismeri a számokat, akkor ezt nekünk kell megoldani.

A másik fontos dolog a hangszín. Szólózáshoz mindenképpen érthető hangszínt kell választanunk, különben a kutya nem fogja érteni, hogy mit játszunk, még ha hangos is (persze ez ugyanúgy a kíséretre is vonatkozik). Ez a hangszín mindig az adott “hangszerelés” függvénye.

5. Adjál rá effektet!

Nos, tudom, hogy sok helyen érvényesül kishazánkban a “szarból várat” elv, de alapvetően, ha egy “rossz” jel érkezik a keverőbe, akkor attól nem lesz jó (általában) , mert szétzengetjük, meg rakunk rá egy nagy adag “vendéglátós” delayt. Sajnos meg kell tanulni zenélni!


Miért imádunk zenészek lenni?

Nos! Rengeteget írtunk már olyan problémákról, kellemetlen helyzetekről, félreértésekről, amikbe az egyszeri muzsikus könnyedén belefuthat. Mindezt tettük azzal a céllal, hogy közelebb kerüljön a zenész és a közönség, valamint, hogy segítsünk azoknak, akik zenész pályára lépnek! Ez a poszt azonban más lesz! Most leírjuk kerek perec, hogy egyáltalán nem kesergünk, hanem nagyon is boldogok vagyunk. Mindezt pedig azért, mert azzal foglalkozhatunk,amit szeretünk csinálni, zenélhetünk!

Tanuló éveim

Jómagam 15 évesen döntöttem el – két év gitározás után –, hogy ebből szeretnék megélni. Szinte mindenki óva intett tőle. ,,Éhen fogsz halni!” Én viszont ekkora már döntöttem. Pont. Mivel ezentúl szabadidőmet a zenélés töltötte ki, korábbi eredményeim jócskán leromlottak az iskolában. Persze ez akkor kit érdekelt? A lényeg, hogy tizenegyedikben kémiából sikerült meg is buknom, de szerencsére a pótvizsgám sikeres volt. Majd ahhoz képest, hogy nem voltam már éppen jó tanuló, az érettségi kifejezetten jól sikerült!

Persze ez zenészi tanulmányaim szempontjából mindegy volt, én pedig egy hangtechnikusi OKJ képzésre jelentkeztem. A zenélés mellett igencsak érdekel a hangtechnika minden szegmense. Ez mégis csak kézzelfoghatóbb szakma, mint a zenész! Volt pár kiváló tanárom, akiktől nagyon sokat tanultam. Az itt szerzett tudásomból közvetlen, és közvetetten is nagyon sok mindent hasznosítok, sőt építkezek is rá, mind a mai napig. Egy alapvető hangtechnikai kurzust minden “valamire való” zenésznek el kéne végeznie.

Irány a munka

Ezután kikerültem az úgynevezett nagybetűs Életbe. Nem volt egyszerű! A menyasszonyommal – akkor még barátnőmmel – pont az OKJ 1. évének végén jöttünk össze. Azt mondta nekem, hogy tök jó a zene, de ugye tudom, hogy valami rendes állás is kell az iskola után?! Öhm, talán ez az egyik dolog, amire leginkább büszke lehetek. Az idő múlásával teljesen érthetővé, és természetessé vált számára, hogy a zenész mesterség, valójában egy szakma. Egyszerűen elfogadta ezt, és ez ékes bizonyítéka annak, hogy ha valamibe nem látunk bele, akkor nehéz is elfogadnunk.

Tehát ott tartottam, hogy zajlik az élet. A suli után egy rövid ideig külföldön játszottam, majd rájöttem, hogy nem ezt szeretném. Úgyhogy hazajöttem, és elkezdtem itthon felépíteni valamit. Tudtam, hogy csak zenélni szeretnék, ám ez az elején embertelen sok idő és energia befektetésbe került. Nagyon lassan kezdte meghozni gyümölcsét… De valamit hozott, és ettől én csak jobban akartam, és csináltam, csináltam, mintha más mesterség nem is lenne a földön.

Most így visszatekintve az idő múlásával egyre dinamikusabban jött a “siker”. Egyre egyértelműbben láttam, hogy mennyire jól is tettem, hogy kitartottam. Ebben a szakmában a legnehezebb szerintem, hogy csörögjön a telefonod, és nekem szerencsére csörög! Ehhez jó pár év kellett, és még most sem hagyhatom abba. Folyamatosan meg kell felelni mindenhol, kapcsolatokat építeni, dolgozni. Ez egy vállalkozás, ahol te felelsz mindenért, mégpedig magadnak. Saját magad urának lenni pedig egyfelől csodás, más felől nagy felelősség.

Miért szeretjük azt, amit csinálunk?

Mindenki tudja, miért csodás! Azt csinálsz amit akarsz, amit tényleg akarsz, kisebb kitérőkkel persze! Viszont nem kényszerít a főnököd semmire és magadat fejleszted minden pillanatban. Minden tárgyalással, minden koncerttel, minden egyes gyakorlással eltöltött órával! Nem másért dolgozol, nem azért, hogy valaki jól éljen abból a munkából amit te elvégzel, csak magadért. Szerintem mindenki ismeri az érzést, amikor van egy remek ötlete, és azon dolgozhat. Valósággal elkapja ilyenkor az embert a hév, megállás nélkül képes dolgozni, mert úgy érzi ez a saját munkája. Övének érzi amit csinál, különlegesnek, egyedinek és én pontosan ezt érzem.

Mindenkinek akadnak nehéz időszakai, mint ahogy nekem is akadtak, de mindig a célt tartottam a szemem előtt. A cél pedig az volt, hogy a zenéből éljek! Boldog vagyok! Ha dolgozni megyek, akkor az mindenféleképpen valami olyan dolgot jelent, amit szeretek csinálni. Ezt nagy örömmel és lelkesedéssel teszem, akármiről is legyen szó. Természetes, hogy én is jobbá és könnyebbé, érthetőbbé akarom tenni ezt a szakmát, ezért írok negatív élményeket, és észrevételeket is, viszont higgyétek el, ezek cseppet sem szegik kedvemet.

Ti se bosszankodjatok ilyesmin. Látom magam előtt a folyamatos pozitív irányú fejlődést, mind a mi részünkről, mind a vendéglátósok, szolgálgatók részéről, és a ti részetekről is! 🙂 Legyen szép napotok! Béke!


Az öt legidegesítőbb fatális tévedés zenészekkel kapcsolatban!

Erre a bejegyzésre két dolog inspirált! Először is meg akartam mindenkivel osztani tapasztalataimat, mert vicces. Másodszor pedig tök jó lenne, ha nem gondolna mindenki sületlenségeket velünk kapcsolatban és nem bántanánk meg egymás lelki világát mindenfélével. Reménykedem abban, hogy pár ember, miközben elmosolyodik komolyan is vesz egy-két dolgot a felsoroltakból, hiszen ez mindannyiunk érdekét szolgálja! Tehát a poszt célja kicsit a gondolatébresztés!

Tehát akkor a lista:

1. A zenészek már hangolnak!

Rengeteg rendezvényen, koncerten, falunapon, esküvőn hallottam már ezt a mondatot műsorvezetőktől, konferansziéktól, ceremóniamesterektől, bárkitől…Nem! A zenészek beállást csinálnak, soundchecket, esetleg hangpróbát. A hangszereket meg időnként hangolni kell, de ugye azt senki nem gondolta, hogy az ennyi ideig tart!?

Ez egyébként azt takarja, hogy miután mindent elhelyeztünk a színpadon, és bekötöttünk minden kábelt, beállítjuk egymáshoz képest a hangerőarányokat, mind a magunk, mind a közönség részére, illetve megbizonyosodunk arról, hogy minden működik. Ehhez pedig időre van szükségünk! (lehetőség szerint ez még a közönség érkezése előtt megtörténik)

2. Nem ismered? Itt a klipje, légyszi játszd már el!

Ha érthetően azt mondja valaki, hogy nem tudja azt a dalt, amit kértetek tőle, akkor mit várunk? Attól, hogy mutattok belőle egy 10 másodpercnyi YouTube részletet, vajon fogja tudni? Nem! Bizony, mi időt fektetünk abba, hogy legyen repertoárunk, egy 4 perces nótát nem tudok elsajátítani 3 perc alatt úgy, hogy közben még ketten beszélnek hozzám.

A helyzet csak fokozódik, amikor egy rendezvény előtt megkérdezed, hogy van-e valami speciális kérés a műsorra vonatkozólag. Természetesen nincs. Majd odamész, és még egy órája sem játszol, mikor ugyanez az ember fel van háborodva, hogy te miért nem játszod a halott pénznek azt a dalát, amit amúgy rajta kívül senki sem ismer! Még a halott pénz sem :)) Az ilyen igényeket érdemes jóval a fellépés előtt jelezni, azonban gyakran még ebben az esetben is a műsor változtatás jogát fenntartjuk.

3. Gyorsan akkor pakoljatok le a vetítéshez/táncműsorhoz, aztán ha kezdtek, visszapakoltok!

Ha mondjuk alsó hangon szűk egy óra összerakni a zenekari cuccot (és akkor még tényleg semmi extra felszerelés nincsen) , akkor egy rendezvényen hogy fogunk le és visszapakolni pár perc alatt? Valamint akkor előtte minek pakoltunk ki, és hova rakjuk a már összeállított cuccainkat!? Vannak persze helyzetek, amikor ezek a dolgok megoldhatóak. Ha például elég nagy a színpad, akkor hátrébb tudjuk tenni a saját cuccainkat, azonban általában ez nem így van. Nem hiába a rendezvény szervezés külön szakma, ki vagyunk szolgáltatva…

4. Gyertek már el olcsóbban, ismerősök vagyunk!

Hofinak volt erre egy remek története. Megállt a benzinkútnál, mire a benzin kutas rögtön megkérte, hogy mondjon egy viccet. Persze.. mert ha te hazamész, csak úgy locsolgatsz, mi? 🙂 Nagyon hasonló a szituáció. Ha egy barátom szolgáltatásait igénybe veszem, külön megkérem, hogy teljes árat számoljon. Ha nekem az az ár nem tetszik, nem veszem igénybe és egyikünk sem haragszik meg.

A barátainkat nem dolgoztathatjuk éhbérért, csak mert jóban vagyunk. Mindig a szívesség a legdrágább! Ha egy barátom esküvőjén zenélek és odamegyek hozzá 10-kor, hogy akkor egy óra múlva abbahagynám, ugye nem gond? Úgy is rég óta ismerjük egymást! Valószínűleg az ő arcából is kifutna a vér. Az üzletben pedig barátokkal sincs barátság, korrektség van. Ezért a “Jóvan’ Gézukám, majd jövőhéten odaadom” sem játszik!

5. Majd használjunk a zenész/zenészek mikrofonját!

Rendszeresen fordul elő, hogy egy a rendezvényre dolgozni, szerepelni jövő ember nem hoz magával még csak egy mikrofont se, és tőlünk várja el, hogy odaadjuk a miénket. Miért gond ez? Először is, én is kérjek valakitől gitárt, vagy elmarad a koncert? Másodszor lehet egy zeneileg kevésbé képzett embernek nem szívesen adod a kezébe azt a mikrofont, ami egyébként a te megélhetésed forrása és aminek értékéről neki valószínűleg fogalma sincs.

Természetesen ha ezt előre megbeszéljük, és belemegyek, akkor oké. Én is úgy készülök. Elkérem a szomszéd gyerek játék mikrofonját 😛 Azt viszont kikérem magamnak, hogy a semmiből előteremve rajtam követeljen mikrofont egy számomra ismeretlen ember. Ha még el sem kéri, az meg aztán még sokkolóbb élmény 🙂 Persze ez többnyire már nem a ceremóniamester szokott lenni. Egyébként látattok már autóversenyzőt autó nélkül? Én sem…

Nagyon örülünk, hogy olvassátok blogunkat és köszönjük a megosztásokat! Ugyanennyire örülünk majd, ha csekkoljátok  youtube csatornánkat is! Likeoljatok minket, vagy iratkozzatok fel, mert érdemes!