A klasszikus “minden van” jelenség!

Bizonyára minden fellépővel megesett már, hogy rákérdezett a technikára a szervezőnél, mire a címben szereplő mondat volt a válasz. Természetesen ilyenkor nem szabad nyugodtan hátradőlni, és elhinni, hogy tényleg van minden, mert nagyot koppanhatunk. Velem is megesett ez , és nem volt természetes a mosolyom, mikor a helyszínre érve, egy kis hangfal, és egy szakadt állvány volt a “cucc”, mindennemű keverő, és kábelek nélkül. Arról nem beszélve, hogy a hely adottságaihoz mérten kellett volna még vagy 3 másik hangfal.

 A mi felelősségünk ez?

Az első kérdést kicsit taglalnám. Természetesen ,ha mi megtévesztő információkat kaptunk, akkor mutogathatunk a szervezőre, hogy hát az ő hibája,de….

  1. Ettől nem leszünk előrébb
  2. Ne is feltételezzük, hogy ő ért hozzá
  3. Ha szeretnénk jóban lenni vele (és további melókat kapni tőle), nem feszegetjük a pofonos ládát
  4. Végső soron úgyis az esetleges technikus, meg mi leszünk a felelősök a hangért…

Nos, tehát mit tegyünk?

Jó esetben mi legalább tudjuk, hogy mi az a minimális felszerelés, amire feltétlenül szükség van a koncertünk sikeres lebonyolítása érdekében. Ha nem tudjuk, ez egy viszonylag gyorsan orvosolható probléma, kérdezzünk meg valakit, aki ért hozzá, és tanuljunk tőle, vagy nézzünk utána a neten,fórumokon! Ennél kicsit komplikáltabb a helyzet, mikor ezt a felszerelést nekünk kell a koncert előtt feléleszteni. Nem születik mindenki műszaki zseninek, és bizony elő szokott fordulni, hogy egy énekes-gitáros lány egyedül játszik, de fogalma sincs arról, hogy a kábel melyik vége hová passzol. Ha úgy érzed, hogy neked is vannak ilyen irányban hiányosságaid, azt javaslom, vedd a fáradtságot, és sajátítsd el azt az alapvető tudást, ami a hangosítás összerakásához és beállításához szükséges. Nem arról van szó, hogy neked kéne az elszakadt kábeleidet megforrasztani – bár az sem egy nagy ördöngösség, és pénzt is spórolsz – , csak annyi, hogy egy működő technikát tudni kéne használni, segítség nélkül. Nem kell hozzá mérnöki véna, viszont előbb utóbb biztosan belekeveredsz olyan szituációba, amikor senki nem tud azzal foglalkozni, hogy neked segítsen a koncerted kihangosításában.

Ha a helyszínen lesz technikus és vele együtt hangtechnika, akkor feltétlenül kérjük el a hangtechnikus számát a szervezőtől, és mindent közvetlenül vele beszéljünk át! Legyen egy riderünk – ez nagyjából az, amit meg kellett jegyezni –, amit át is tudunk neki küldeni! Ha van speciális kérés a szervezők részéről – pl. egy másik teremben is szóljon a zene halkan -, mindenképp kérdezzünk külön rá, mire gondolt pontosan. Ez segít elkerülni a félreértéseket.

Ha nekünk kell gondoskodni a technikáról, mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy az adott helyszínre milyen felszereléssel kell számolni. Ha valószínűleg kevés lenne a cuccunk a rendezvény méretéhez képest, mindenképp béreljünk pluszba, mert biztosan szükség lesz rá! Ha úgy érezzük, hogy a hangosításra is külön ember kell, azt is hívjunk, és azonnal jelezzük a megrendelő felé – továbbá az ő nevében ne jelentsünk ki semmit –. A fent leírtakból következik, hogy lehetőség szerint legalább azt, hogy nekünk kell-e gondoskodni a technikáról, még az árajánlat leadása előtt meg kell tudnunk, hisz itt elég nagy plusz költségekről beszélünk! Ha ezeket mind betartjuk, sokkal profibbak, elégedettebbek lehetünk, és remélhetőleg minket is jobban fognak szeretni! 🙂



Iratkozz fel!

Ha szívesen értesülnél új bejegyzéseinkről likeold facebook oldalunkat, vagy iratkozz fel az e-mail címdeddel!


Hozzászólások