Nos! Rengeteget írtunk már olyan problémákról, kellemetlen helyzetekről, félreértésekről, amikbe az egyszeri muzsikus könnyedén belefuthat. Mindezt tettük azzal a céllal, hogy közelebb kerüljön a zenész és a közönség, valamint, hogy segítsünk azoknak, akik zenész pályára lépnek! Ez a poszt azonban más lesz! Most leírjuk kerek perec, hogy egyáltalán nem kesergünk, hanem nagyon is boldogok vagyunk. Mindezt pedig azért, mert azzal foglalkozhatunk,amit szeretünk csinálni, zenélhetünk!
Tanuló éveim
Jómagam 15 évesen döntöttem el – két év gitározás után –, hogy ebből szeretnék megélni. Szinte mindenki óva intett tőle. ,,Éhen fogsz halni!” Én viszont ekkora már döntöttem. Pont. Mivel ezentúl szabadidőmet a zenélés töltötte ki, korábbi eredményeim jócskán leromlottak az iskolában. Persze ez akkor kit érdekelt? A lényeg, hogy tizenegyedikben kémiából sikerült meg is buknom, de szerencsére a pótvizsgám sikeres volt. Majd ahhoz képest, hogy nem voltam már éppen jó tanuló, az érettségi kifejezetten jól sikerült!
Persze ez zenészi tanulmányaim szempontjából mindegy volt, én pedig egy hangtechnikusi OKJ képzésre jelentkeztem. A zenélés mellett igencsak érdekel a hangtechnika minden szegmense. Ez mégis csak kézzelfoghatóbb szakma, mint a zenész! Volt pár kiváló tanárom, akiktől nagyon sokat tanultam. Az itt szerzett tudásomból közvetlen, és közvetetten is nagyon sok mindent hasznosítok, sőt építkezek is rá, mind a mai napig. Egy alapvető hangtechnikai kurzust minden “valamire való” zenésznek el kéne végeznie.
Irány a munka
Ezután kikerültem az úgynevezett nagybetűs Életbe. Nem volt egyszerű! A menyasszonyommal – akkor még barátnőmmel – pont az OKJ 1. évének végén jöttünk össze. Azt mondta nekem, hogy tök jó a zene, de ugye tudom, hogy valami rendes állás is kell az iskola után?! Öhm, talán ez az egyik dolog, amire leginkább büszke lehetek. Az idő múlásával teljesen érthetővé, és természetessé vált számára, hogy a zenész mesterség, valójában egy szakma. Egyszerűen elfogadta ezt, és ez ékes bizonyítéka annak, hogy ha valamibe nem látunk bele, akkor nehéz is elfogadnunk.
Tehát ott tartottam, hogy zajlik az élet. A suli után egy rövid ideig külföldön játszottam, majd rájöttem, hogy nem ezt szeretném. Úgyhogy hazajöttem, és elkezdtem itthon felépíteni valamit. Tudtam, hogy csak zenélni szeretnék, ám ez az elején embertelen sok idő és energia befektetésbe került. Nagyon lassan kezdte meghozni gyümölcsét… De valamit hozott, és ettől én csak jobban akartam, és csináltam, csináltam, mintha más mesterség nem is lenne a földön.
Most így visszatekintve az idő múlásával egyre dinamikusabban jött a “siker”. Egyre egyértelműbben láttam, hogy mennyire jól is tettem, hogy kitartottam. Ebben a szakmában a legnehezebb szerintem, hogy csörögjön a telefonod, és nekem szerencsére csörög! Ehhez jó pár év kellett, és még most sem hagyhatom abba. Folyamatosan meg kell felelni mindenhol, kapcsolatokat építeni, dolgozni. Ez egy vállalkozás, ahol te felelsz mindenért, mégpedig magadnak. Saját magad urának lenni pedig egyfelől csodás, más felől nagy felelősség.
Miért szeretjük azt, amit csinálunk?
Mindenki tudja, miért csodás! Azt csinálsz amit akarsz, amit tényleg akarsz, kisebb kitérőkkel persze! Viszont nem kényszerít a főnököd semmire és magadat fejleszted minden pillanatban. Minden tárgyalással, minden koncerttel, minden egyes gyakorlással eltöltött órával! Nem másért dolgozol, nem azért, hogy valaki jól éljen abból a munkából amit te elvégzel, csak magadért. Szerintem mindenki ismeri az érzést, amikor van egy remek ötlete, és azon dolgozhat. Valósággal elkapja ilyenkor az embert a hév, megállás nélkül képes dolgozni, mert úgy érzi ez a saját munkája. Övének érzi amit csinál, különlegesnek, egyedinek és én pontosan ezt érzem.
Mindenkinek akadnak nehéz időszakai, mint ahogy nekem is akadtak, de mindig a célt tartottam a szemem előtt. A cél pedig az volt, hogy a zenéből éljek! Boldog vagyok! Ha dolgozni megyek, akkor az mindenféleképpen valami olyan dolgot jelent, amit szeretek csinálni. Ezt nagy örömmel és lelkesedéssel teszem, akármiről is legyen szó. Természetes, hogy én is jobbá és könnyebbé, érthetőbbé akarom tenni ezt a szakmát, ezért írok negatív élményeket, és észrevételeket is, viszont higgyétek el, ezek cseppet sem szegik kedvemet.
Ti se bosszankodjatok ilyesmin. Látom magam előtt a folyamatos pozitív irányú fejlődést, mind a mi részünkről, mind a vendéglátósok, szolgálgatók részéről, és a ti részetekről is! 🙂 Legyen szép napotok! Béke!
