Dalszövegek/kották a tableteden!

Két évvel ezelőtt még rendes mappával jártam haknizgatni mindenhova, ahova mentem. Annyi szövegem volt, hogy már lassan nem fért be a gitártokomba sem, csak nagyon passzírozva.

Végül beszereztem egy tabletet, és abba raktam a szövegeket. Ma már nagyon sok zenész választja ezt a megoldást, nem véletlen. A megfelelő alkalmazásokkal marha gyorsan tudjuk kezelni szövegeinket/kottáinkat, szerkeszthetjük őket, és természetesen nem is tudjuk elhagyni őket. ios-re a songsheet vált be nekem, androidra pedig a setlist helper nevű app. Ezek mindent tudnak, amire haknizó zenészként szükségünk lehet. Ha akarjuk, transzponálhatjuk a dalt, megadhatjuk a tempóját, automata görgetést állíthatunk be, vagy akár lapozhatunk bluetooth lábkapcsolóval is. Ha pedig jön egy kérés, amit rég játszottunk, csak előkapjuk a dalt adatbázisunkból.Ami még nagyon jó, hogy mivel nem hagyunk el semmit, redukálni sem kell, ezért szépen gyarapszik dalszöveg/kotta készletünk, és bármikor meglesz, backupolni is tudjuk. 🙂


Dj-zés 2. rész

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy két kontrollerrel nekivágtam ismerkedni ezzel a dj dologgal.

Egy kicsit szakmázva, lássuk akkor a setupot!

A programok közül a Native Instruments Traktor Pro-ra esett a választásom.és ehhez választottam a z1 és az x1 kontrollert. A z1 gyakorlatilag egy interfész, és egy kis dj keverő. Az x1 “csak” kontroller, mellyel nagyon sok mindent tudunk vezérelni. Mivel külön ehhez a programhoz vannak gyártva ezek a kontrollerek, ezért alapvetően nincs sok dolgunk a kalibrálásukkal, alapból teljesen jók. Ettől még persze használhatjuk más programmal is őket. Gyakorlatilag egy időben két virtuális lejátszót (decket) tudunk ezzel a két kütyüvel teljes mértékben kezelni, de válthatunk másik kettőre is, csak nem “realtime”. A trackeket drag and droppal tudjuk bedobálni a deckekbe, és a traktor egyből analizálja is őket.(Az x1 potijai segítségével is tölthetünk be trackeket.) Megállapítja a dal tempóját, létrehoz egy cue pontot(ide ugorva bármikor innen játszhatjuk a zenét), kirajzolja a hullámformát végig, és jelöli a tranzienseket. A Cue pontokhoz vannak külön ikonjaink 1-4 (a kontrolleren gombok), és ha benyomjuk egyből odaugrik a lejátszó, és onnan játsza a dalt,ha szeretnénk. Ha nem csináltunk még 2. cue pontot, akkor ott fog generálni egyet a program, ahol lenyomjuk a 2. cue pont gombját. Természetesen ezeket törölni és tudjuk, valamint a program megjegyzi ezeket, ha kiléptünk, így mikor legközelebb betesszük kedvenc dalainkat, megmaradnak cue pontjaink, amikkel már “dolgoztunk”.  A keverőn (z1) megtalálható egy 3 sávos eq, bal és jobb oldali deck közti fader, hangerő tolópotik, gain, és filter. Az x1-el vezérelhetjük a lejátszást teljeskörűen, a browsert, a cue pontokat, valamint effekteket, +1-2 extra. Nagyon fontos, hogy bármit kalibrálhatunk saját szájízünk szerint, én az alapbeállításokat használom. A legközelebbi részben megpróbálok vmi tutorial szerű dolgot összehozni, akár videóval. Jó szórakozást! Kellemes ünnepeket!

 


Miért nem lehetsz 1 perc alatt Bruno Mars?

Mert ő maga sem lett az. Sokan születünk nagy tehetséggel megáldva, ám ezeket kamatoztatni is kell, az pedig nagyon kevesünknek megy jól.

Nyilván mindenkinek vannak hatalmas művész barátai, akik nagyon jók abban, amit csinálnak, de sajnos ugye ebből nem lehet megélni, meg el is vannak nyomva. Az esetek 90 százalékában azonban csak arról van szó, hogy delikvensünk életében nem írt egy emailt, vagy emelte fel a telefont karrierjének előremozdításának érdekében. Ha valahova elhívták mondjuk zenélni, akkor pedig leginkább elkésett, és/vagy nem viselkedett megfelelően, nem volt korrekt.

Zenész menedzsment

Az önmenedzselés egy nagyon bonyolult és összetett munka. Nem lehet félvállról venni, és folyamatosan dolgozni kell rajta. Az eredmények pedig nem jönnek egyik napról a másikra. EZ NEM ÉRTELMES MONDAT: Én azt gondolom, hogy ma az érvényesüléshez már önmagában nagyon kevés a tudásunk, viszont anélkül nem megy igazán. Szakmailag is képeznünk kell magunkat, viszont ettől még nem mehetünk egy kinyúlt, lyukas pólóban fellépni. Ha mindenre figyelünk (erről a mindenről sokat olvashattok itt a blogunkban), akkor előbb-utóbb be fog érni munkánk, és tényleges sikerre (pénzre,elismerésre) tehetünk szert.Az viszont tény, hogy ehhez mindenképp évekre lesz szükségünk, ha nem is évtizedekre.


Ami még nekünk is új!Ne hívjatok utánunk dj-t, vállaljuk!

Miért pont dj?

Rengeteg alkalommal futunk/futok bele olyan rendezvényekre, ahol a saját produkciónk után/előtt/között van még egy dj. Már régebben is motoszkált a fejemben a gondolat, hogy mi van akkor, ha azt is megoldjuk házon belül?Melyikünk nem akarna több pénzt hazavinni, és melyik rendezvényszervező ne örülne neki, ha egy csapásra üthet két legyet is egyszerre.

Persze azt nem mondtam, hogy a nagy élőzenézés mellett én már egy ideje foglalkozom elektro cuccok írásával is, illetve most épp végzek el egy ilyen tanfolyamot. Ezen dolgok mellett már nem kellett sok hozzá, hogy elhatározzam magam: kicsit beleásom magam ebbe a dj-zés dologba is. Végülis ez egy jó lehetőség, és érdekel is. Mondanom se kell, ezt is rengeteg módon és szinten lehet űzni, mint sok minden mást. Úgyhogy napokig szinte az összes szünetemet a youtube böngészésével töltöttem.

Mivel kezdtem?

Egy dj szoftver és két kontroller mellett döntöttem, úgyhogy most nagy gyakorlás van. Szula Miki (egyik mesterem) tanította, hogy ha belekezdek valamibe, nyugodtan terjesszem, hogy én ezt már csinálom, aztán maximum felnövök a feladathoz. Ez annyira jól sikerült, hogy jövő hónapban már lett is egy ilyen bulim. Drukkoljatok! 😀

Legközelebb leírom, pontosan mit, és hogyan csinálok, illetve milyen eszközökkel.Addig is pacsi nektek!

 

 


Leggyakoribb dalkérések, avagy játssz valami pörgőset!

Rövid kis bejegyzésem hasznos lehet bárkinek zenészként, és közönségként is egyaránt. Normál esetben a megrendelőnk/szervezőnk tisztában van azzal, hogy milyen produkciót hova rendel be. Persze ez sokszor  nem jön be, és a buli jellegéből adódóan jönnek a dalkérések, amit nekünk valahogy teljesítenünk kell!

Mikor nincs kívánságműsor?

Mindannyian láttunk már részeg embereket, akiket az italba fojtott bánat az első sornál is közelebb hozott a színpadhoz. Nyilván az ésszerű határokat be kell tartani. Annak teljesítjük kívánságát, aki azt megfelelően tolmácsolni tudja. Szintén más a helyzet a saját lemezbemutatónkon. Egy külön ezért szervezett koncerten megmondhatjuk bárkinek: ,,ez most nem az a buli”. Ha tetszik maradjon, ha nem menjen el egy “vendéglátós” zenekar fellépésére.

És mikor van?

Viszont ha mi vagyunk vendéglátó zenekar – az előbbi érvelés már alapból is sokkal rosszabbul veszi ki magát –, és az ifjú pár azt mondja, hogy itt bizony ma csak a sirály Bon Jovikat kell elsütni, mert mi azokat szeretjük és kész, akkor biztosra vehetjük, hogy hamar meg fog dőlni a fellépésről alkotott minden addigi elképzelés. Örömapák, sógorok, unokatesók rövid időn megtalálnak minket kéréseikkel, és amennyiben egyiket sem teljesítjük, akkor pillanatokon belül rossz zenekar leszünk.

Hogyan építsd a repertoárt?

Ha partyzenekart csinálnuk, sok irányba mehetünk ,de a legnagyobb slágerekből – régiek és újak egyaránt -, illetve Magyarországon mulatós  zenéből kénytelenek leszünk felkészülni, mert e nélkül nem leszünk igazán egy kiszolgáló zenekar. Nem számít sem az, hogy ez nem a te műfajod, sem, hogy nem a tiéd a legjobb produkció. Sokan elfelejtik, hogy itt bizony mi tényleg kiszolgálunk. Ez ilyen. Egy céges bulis “csak kis háttérzene” is átcsaphat bármikor bulizásba, és nekünk tudnunk kell ezt is. Ha mi tényleg csak háttérzenés, vacsis banda vagyunk, és minden mástól elzárkózunk, ezzel sincs semmi baj. Viszont minden szervező felé előre jeleznünk kell, hogy mi tényleg ezt csináljuk, és az asztalon táncolós részre hívjanak más zenekart vagy dj-t.

Végezetül, mint ahogy a szervezés kapcsán is írtam már, a szerződés írásakor ügyeljünk minden részletre, és akkor nem érhet minket meglepetés. Többek közt erre is. Jó bulit!


Együttműködés rendezvényszervezőkkel, ha zenész vagy…

Ha az ember eljut odáig (sok év munkájával), hogy rendszeresen játszon rendezvényeken is, meg kell tanulnia megtalálni a közös hangot a szervezőkkel és  a többi szolgáltatóval, ami nem is olyan egyszerű.

Lássuk, hogyan is működik! Minél nagyobb a rendezvény, annál több szervező van, gondolhatnánk, hogy ránk, zenészekre ezzel egyre kevesebb szervezői feladat hárul, de persze nem. A szervezők sok  esetben (a hiányos kommunikációnak köszönhetően) egymással nincsenek szinkronban, nem hogy velünk. Amint több szervezővel kell kommunikálnunk interferencia lép fel. Egészen más instrukciókkal látnak el minket, ebből egyenesen következik, hogy kezdődik a visszafordíthatatlan káosz.

A mi szempontunkból a legfontosabb, hogy a fellépésről nagyon pontosan és részletesen állapodjunk meg (lehetőleg papíron). Amennyiben ez nem áll fent, nagyon kellemetlen szituációkba keveredhetünk. Ez a mi hibánk is lehet. Tipikusan problémás részletek: pontos műsoridő meghatározása, az ellátásunk, technika, gázsi, stb…

Hangosítás

Egy dolgot tudnunk kell! Ha egy rendezvényszervező azt mondja, hogy van ,,nagyon jó technika”, az közel sem biztos, hogy igaz. Az igazság az, hogy nem ért hozzá, és gőze nincs arról, hogy mi kell egy zenésznek, zenekarnak, vagy akár egy dj-nek. Ha  biztosra akarunk menni, elkérjük a technikus számát (ha van), vagy legrosszabb esetben elmegyünk egy helyszínbejárásra, esetleg minden esetben viszünk magunkkal mindent, amit lehet.

Ez bár macerásnak tűnik, de annál rosszabb nincsen, amikor ott állunk mondjuk egy 4-5 fős zenekarral egy többszáz fős teremben, és egy dj keverővel, meg két hifi hangfallal kellene megszólalnunk.

Hogyan viselkedjünk?

Ki kell jönnünk a többi szolgáltatóval is!Ha vacsorás a rendezvény, mi a staff asztalánál fogunk ülni, így a lehetésges többi fellépő, fotós,videós, bárki jó eséllyel velünk fog egy asztalnál enni. Velük, és a személyzettel is legyünk udvariasak, segítsük munkájukat, mert ha nem, úgyis csak magunknak csinálunk rosszat. Nem mellesleg ez kíváló alkalom az összebarátkozásra, plusz neked sem rossz, ha a fellépésedről később kapsz pár ingyen képet, videót 🙂

Ha ezeket betartjuk, valószínűleg nem nézünk rossz buli elébe, mindenkinek jó szórakozást!

 


Utcazene, avagy a buskingolás itthon (part1)

Az utcazenélés minden nagyobb turistaváros szerves része a legtöbb országban, no de mi a helyzet nálunk, Budapesten?

Megint egy olyan témát feszegetek, amiben van tapasztalatom.Sokat zenéltem az utcán itthon is, de volt szerencsém részt venni egy Euro/UK tourban is egy zenekarral, akikkel mindennap zenéltünk az utcán. Rögtön elkezdhetnénk dobálozni gazdasági statisztikákkal, amelyek esetleg indokolnák, hogy miért csak a 3 húron totál hamisan pengető öreg jut nekünk a Nyugati aluljáróban, vagy a törzsi dobos punk az Astórián. Ha Budapest lakosságát vennénk alapul, akkor valóban nem lenne(lehetne) jó üzlet a profi magyar zenészeknek a buskingolás.(jelentése egyszerűen: kiállunk egy nyilvános helyre zenélni egy kalappal)  A tények viszont azt mutatják, hogy egyre több és több külföldi látogat el hozzánk évről-évre, és költi nálunk a pénzét, mert mi szépek vagyunk, olcsók, és ugyanazt a szolgáltatást megkaphatják nálunk, mint bárhol máshol. Ez azt eredményezi, hogy egy jól frekventált helyen bizony itt is meg lehet keresni a magunkét pár óra alatt, ha mi elég jók vagyunk, és a körülmények adottak. El is érkeztünk oda, ahol elvérzik a dolog.

Mi kellhet ahhoz, hogy jók (eredményesek)  legyünk?

  • legalább egy kis hangosítás (lehetőleg elemről működő), hogy fél méternél távolabb ne csak suttogást halljanak
  • könnyen emészthető, leginkább angol nyelvű zene (ha énekes)
  • pénzgyüjtő kosár/kalap/gitártok látható kihelyezése
  • legyünk képesek egyedül, vagy kis létszámban is eljátszani a dalokat úgy, hogy telt legyen a hangzásuk
  • cd árusítás (ha van)

Ha mindez megvolna, (azért itt sokan elvéreznek), akár fasza is lehetne, de……

Vannak nekünk kiváló törvényeink. Ezek értelmében keményen megbüntetnek minket, ha csakúgy kiállunk valahova muzsikálni, hacsak nem szerzünk engedélyt. Ezt pedig egy hosszú procedúra után, dátum szerint, napidíj ellenében, 1 négyzetméterre válthatjuk ki. Egy vicc. Ezen oknál fogva itthon mindig vásárokban egy helynél, vagy külön erre tervezett utcazene fesztiválokon tudtam űzni ezt a tevékenységet, de amikor minden adott volt, akkor viszont be tudott jönni. Például egy nagy vásár idején a Vörösmarty tér egy kincsesbánya tud lenni. Sajnos azt nem mertem kipróbálni, hogy minden féle hellyel való megegyezés nélkül , milyen lehet csak kiállni a térre. Most nyáron az egyik fő haknis helyemről hazajövet mindig láttam egy gityóst kis Roland erősítővel a Vörösmartyn este, talán jövőre megkérdezzük, hogy ityeg. 🙂

Egy biztos. Ha könnyen elérhetővévé válnának az engedélyek (vagy nem kellene), és megpróbálnánk ezt kiaknázni, a zenészek is jól járnának, és Budapest is vonzóbb lenne. Nem is tudjátok, hány őstalentum járkál hangszertokkal a kezében, de csak a metróba megy le, pedig ha kinyitná….


A one man band egyik legnagyobb fegyvere: a loopolás

Ma már szinte mindegyik egyszálgitáros produkcióban használják a loopolást, hiszen rendkívül izgalmassá, vagy épp teltebbé tudja tenni az adott dalt. A gyakorlatban mit is jelent(het) ez?

Önmagában a kifejezés azt jelenti, hogy fel tudunk venni élőben egy adott hosszúságú részt zenénkből, amit aztán egyből vissza tudunk játszani. Ezt használhatjuk akár csak egy kíséret feljátszásától kezdve az egészen beteg, epikus jammelésekig.A határ a csillagos ég, illetve készülékünk képességei. Sokan erre építik az egész performancet, és több hangszerrel (és énekléssel) is játszanak saját magukra, míg vannak , akik az eddigi dolgaikat kiegészítendő használják e technikát. Nincs kőbe vésve semmi. Egyik kedvenc popzenészem Howie Day, aki általában egyedül lép fel, és rengeteget loopol, illetve rengeteg téreffektet használ.Így abszolút olyan hatást tud elérni, mintha egy egész zenekar játszana, mégis megmarad a zene “élősége”, és nagyon kreatív az egész.

 


Youtube kedvencek 1. rész

Youtube szörfölés közben rengeteg kincsre tud lelni az ember. Mivel én is “onemanband” jellegű arc vagyok, ezért előszeretettel keresek célzottan ilyen típusú zenészeket, akár csak hallgatni,vagy ötletet meríteni belőlük,hogy is/mit is kellene játszani. Így bukkantam rá Fré Monti-ra is, aki egyből megfogott egyediségével. Nem mellesleg, tőle hallottam az első jó Seal feldolgozást. A kiss from a roset egyedül már csak a millió éneksáv miatt sem egyszerű előadni, de neki mégis sikerült, és külön tetszik, hogy marha  nagy dinamikája van a dalnak!A többit pedig nézzétek meg a youtube csatornáján, ha kiváncsiak lettetek rá!

link

Üdv. Gergő