Jómagam a gimnáziumban döntöttem el, hogy én bizony nagybetűs zenész szeretnék lenni. Akkoriban olvastam el Eric Clapton önéletrajzi könyvét, ami akkor nagyon nagy hatással volt rám. Egyik kedvenc zenészem a mai napig, és szinte úgy éreztem olvasás közben, mintha személyesen mesélné nekem a történeteit. Számomra (és szerintem mindenki számára) ő is egy megkerülhetetlen figura a könnyűzene történetében. Azért tisztelem nagyon, mert nagyon sokszor új dolgokba vágott bele, fejlesztette magát, megújult az évek során. (Na nem mintha baj lenne, ha valaki egy dolgot kitalál, ami nagyszerű, és haláláig vígan elvan vele)

Egyik nagy durranása az 1992-ben készült unplugged koncertlemeze. Ebben az időszakban rengeteg világhírű zenekar csinált MTV unpluggedot, de zömmel ezek nem sikerültek túl jóra. Clapton komolyan vette a feladatot, és egy nagyon jó lemezt hozott össze.(grammyt is nyert vele) Azóta elsajátította az akusztikus zenészek körében közkedvelt fingerpicking technikát is. Annyira szeretem, hogy saját műsoromban is több dalt játszom erről az albumról.

Itt debütált Clapton egyik legszebb dala is, a tears in heaven, melyben halott fiára emlékezik. Conor 4 és fél évesen kizuhant egy New York-i apartman 53. emeletéről. A tragédiák sajnos végigkísérték Clapton életét, fián kívül például Stevie Ray Vaughan is meghalt egy közös koncert után helikopterbalesetben, ráadásul Jimi Hendrix is jóbarátja volt, aki szintén nagyon fiatalon vesztette életét.

Aki kedvet kapott a lemezhez, itt belehallgathat: eric clapton unplugged

Jó szórakozást kívánok!

Nos.Az Unplugged cafés történetek után levontuk a konzekvenciát, és úgy döntöttünk, hogy helyszínt váltunk.

Beköltöztünk a sárga zebrába, a Kazinczyba. Azért ez már sokkal fancybb, nem?! Itt aztán mindig jött három lány – nem kell rosszra gondolni – a bemelegítés után, ők hozták a barátaikat és szárnyalt a buli. Viszont kevesebb jam volt, és 11-kor finish. Ki lő le egy bulit 11kor?

Sok telt házas koncertet tudtunk csinálni – persze részint a helyhiány is közrejátszott –, csak a hely nem volt megfelelő. Kicsi volt az a tér, ahonnan minket látni/ hallani lehetett, nyáron pedig a hely mellett, levegő sem volt.

Ezek azok a dolgok, amik elsőre nem zavarnak, mert örülsz, hogy játszol valahol. De egy idő után szeretnének lejönni a barátok, a család, a barátnő megnézni mit is csinálsz szabadidődben. Ekkor kicsit olyanná kezd ez válni, mintha a szobádba jönne be valaki. És a te szobád egy romkocsma 🙂

Na de a pontot az Í-re persze a helybéli lakók tették fel. Félóránként telefonáltak a tulajnak a hangerő miatt, pedig hát akusztikus zene… Igazán nem lehettünk túl hangosak.

Rövid kitérőt tennék annak megállapítására, hogy a Kazinczy utcában fekvő – azt gondolom bármely – lakás árából remek házat lehet venni vidéken, ahol nem csak éjjel, de nappal is csend van. A belváros buli negyedében, ahol se bolt, se cipész, csak és kizárólag kocsmák, szerintem nem meglepő esténként a szomszédból átszűrődő zene. Senkinek nem mondom meg a tutit, de feljelentések helyett javasolnám ezt az alternatívát, a nyugodt környezetben pihenni vágyóknak.

Minden esetre idővel vagy ők szoktak hozzá, vagy mi tanultunk meg halkan játszani, de már csak héba-hóba jöttek át. Ez jó ideig ment,majd Ádám barátom elment külföldre zenélni, immár nem először. Ekkor átszerveztem az egészet egy sokkal bluesosabb helyre, a Tom pubba. Megint koncepciót váltottunk, és most már csak jammelés maradt, viszont dalokra, és nem tizenhárom perces szólókkal. Jópofa, mi? S rendkívul manipulatív módon még mai disco slágereket is játszani kezdtünk – akusztikusan. Ez már egészen hasonló, mint az Acoustic Project, nem? De!