Azok a zenészek…
Bizonyára mindannyian találkoztatok már klubokban/esküvőn/rendezvényen/nagyszínpadon/bárhol a “klasszikus” megkeseredett, kiégett zenészekkel. Ők nem elégedettek az előző harminc évvel, marhára unják, amit csinálnak, teljesen be vannak fásulva, panaszkodnak mindenre, számukra a zenélés egyszerűen rutinná vált. Nehéz belátni, hogy nem a körülmények változtak ilyen drasztikusan, hanem a személyiségük. Vegyünk engem! Amikor elkezdtem a “szakmát”, minden nap ajándék volt, amikor játszhattam. Elképzelni nem tudtam,hogy ilyen legyek, és nem is értettem meg igazán ezeket az embereket. Most, egy kicsit érettebb fejjel, és nagyobb tapasztalattal azt mondom, hogy nagyon könnyen bele lehet sodródni ebbe a helyzetbe, tudatosan kell elkerülnünk!
A szokás hatalma
Lehet, hogy hülyeségnek tűnik, de ebben az esetben (a szemléltetés kedvéért) tekintsünk magunkra és a zene viszonyára úgy, mintha egy párkapcsolat lenne. Ha egyre többet zenél az ember, és ez a munkájává (is) válik, előbb-utóbb akarva-akaratlanul is beáll egy körforgás az életében, ami viszonylag állandó. Ez egyfelől jó, mert rendszeresen van munkánk. Bízhatunk benne, hogy nem mindig ugyanaz, másfelől viszont jön a megszokás.
Ha nem vigyázunk, egyre kevésbé fogjuk értékelni az egészet, egyre több bajunk lesz mindennel, nem leszünk motiváltak, nem fogunk gyakorolni, eltelik 10 év, és mi is beállunk a sorba…
,,Minek tanuljak új számokat, ha már megvan a 4 órányi repertoárom?”
A párkapcsolatok esetén sincs ez másképp, az emberek elkezdik nem értékelni egymást, és egyre jobban felnagyítani a másik hibáit. Ezen vagy javítanak aztán, vagy kilépnek a kapcsolatból. Esetünkben sokan csak azért folytatják a zenélést, mert máshoz nem is értenek. Már szellemileg öregek ahhoz ,hogy váltsanak, mind munkát, mind hozzáállást.
Sok haladó amerikai cég úgy dolgozik, hogy X évente az alkalmazottakat új munkakörbe helyezi – nem kirúgják, mint nálunk -. Ezáltal nem engedik meg, hogy egy-egy feladat halál unalmas rutinná váljon. Egy munka tipikusan addig érdekes, amíg meg nem tanulod. Utána egy ideig még boldog vagy, milyen jól tudod végezni, de ahhoz, hogy hosszútávon is érdeklődő maradj, új kihívások elé kell állni. Az emberek többsége – kiváltképp a művészek – rosszul bírják a monoton munkát és erre fel kell készülni.
Hogyan kerüljem el?
Természetesen én sem vagyok “fedhetetlen“. Őszintén, volt már olyan időszakom, amikor összejött minden, demotivált lettem, és nagyon munkaszaga lett a zenélésnek. Ezen tudatosan próbáltam változtatni. Az embernek ilyenkor mindig új motivációkat kell keresnie, önmagát fejlesztenie, valamint a távlati célokra gondolni. Ha fáradtak vagyunk, akkor is le kell ülni, és megnézni egy új dalt, egy figurát, másnap aztán úgyis örömmel játssza az ember. A fejünkben pedig rendbe kell tenni, hogy valójában ezt szerettük volna, akkor meg örüljünk neki! Motiváció alatt azonban azt is értem, hogy egy pihenőnapon mit csinálunk. Aktív kikapcsolódás! Nyugodtan menjünk el egy jót biciklizni, vagy sörözni egy baráttal, vacsorázni a párunkkal. Ne gubózzunk be fáradtságra hivatkozva, ezek ugyanolyan fontosak.
