Laszlo Cooper

Lacinál a gitár örök idők óta figyelmet kap, ám tízen-huszonévesen vetette bele magát igazán. Érettségi óta hol suliba jár, hol a munkák töltik ki az idejét, olykor mindkettő egyszerre.  Azonban mikor hazamegy, első gondolata, hogy mi jót tudna elsajátítani a hangszeren.

Ehhez igénybe vesz dvd-ket, felvételeket, más gitárosok anyagait és ötleteit. Volt módja 2011-2012-ben egy Thomas Fellow nevű gitárostól ellesnie bizonyos technikákat. Nagyjából azóta kezdte bontogatni saját stílusát, beleépítve a másoktól ellesett trükköket. Igyekszik kreatívan megszólaltatni bármit, ami a keze ügyébe kerül, olykor a billentyűzésben is jeleskedik.

Funky, jazz, groove, dixieland, 80as évekbeli disco, korunk popzenéi, rockosabb hangulatok, minden amivel érdemes, azzal foglalkozik, és lehetőség szerint merít is belőle.


Szarka Anita

Szarka Anita második vendégünk volt Youtube csatornánkon, immár 2016-ban. Kifejezetten zökkenő mentes volt együtt dolgozni a művésznővel. Az eredményről pedig itt győződhettek meg:

Röviden

Dallamok és szavak táncában születik Anita zenéje és a tánchoz a muzsikát személyes kvartettje adja.
Zenészei: gitár, zongora: Élm Ények
dob és ütős hangszerek: Érz Elmek
nagybőgő, basszusgitár: Hum Or
hang effektek, taps, kalimba, loop: Ját Ék

A táncosok pedig sokféle stílusban érzik otthon magukat: a pop, rock, jazz, hip-hop, nép-és világzenére egyaránt örömmel ropják.


Bóta Nóra

Nórit már régóta hallhatjuk különböző formációkban énekelni, amelyek közül mindegyik más stílusban alkot. Tényleg alkot, mert remek dalai vannak! Egészen gyerekkorától kezdve fellépett különböző ünnepi rendezvényeken, először népdalokkal, majd egyszer csak átváltott a könnyűzenére.

Végül úgy döntöttünk, hogy az unalmas életrajz jellegű bemutatkozás helyett, őt kérjük meg mondjon pár mondatot magáról:

A 2011-es tokaji jazz tábor indított el azon az úton, ahol most vagyok. Egy mongol népdallal kezdődött minden. A tábor utolsó estéjén elénekeltem Tibinek, aki imádta, annyira, hogy elhívott vendégnek a MikroBe-ba. Ezen kívül még a Rojo Vivo-ban is játszott, ahol énekes váltás történt. Az előző énekes Magyar Bori volt, és engem hívtak helyette.

Volt egy hetem megtanulni vagy 5 spanyol dalt, spanyolul, természetesen. Ez volt az első komoly zenekar, ahol énekeltem. Ennek sajnos egy fél év múlva vége lett, pedig igazi bulizenét játszottunk, nagyon jó zenészekkel. Közben megalakult a Bóta Nóra akusztik, amivel elég sok fellépésünk volt.

Az igazi beindulás viszont 2013-ban jött el, amikor is bekerültem állandó tagként a MikroBe-ba. Még ebben az évben másik két zenekar is bekerült a képbe: a klasszik/pszchidelik/hard-rockot játszó House Of Grooves és a stoner/grunge irányvonalat képviselő Bálnalovas. A legtöbb bulink a HOG-gal volt.

Gergővel az Old Man’s-ben találkoztam először. Ő hangosított, én felléptem. Aztán egy jó darabig nem is beszéltünk. Majd egyszer csak felhívott, hogy lenne-e kedvem akusztik bulikhoz a Funplugged-dal. Természetesen volt! Több sikeres szereplést is a hátunk mögött tudhatunk együtt.

Rajta keresztül ismerkedtem meg a Funplugged és az Acoustic Project állandó és vendégként elhívott tagjaival, akikben nagyon jó zenészeket és énekeseket ismerhettem meg. (És remélem, még fogok is 😀 )

Nem tudom.. más egyáltalán nem jut eszembe… Még stílusokat kéne írni, amiben jól érzem magam… hát tudjátok, csak a ROOOOCK 😀

Puszi, Nóri!


Calidora

Calidora és az Acoustic Project

Calidorával már 2013-ban is voltak közös fellépéseink. Mióta ismerjük ígéretes tehetségnek tartjuk, aki nem csak előadóművészként, hanem dalszerzőként is megállja helyét a nagyvilágban. Remekül énekel és gitározik. Ritka azon énekesnők sora, akik dinamikus kíséretet tudnak gitáron előadni, de ő közéjük tartozik.

Egy valódi Taylor Swift rajongó veszett el benne, és nem is olyan mélyen. Műsoraiban gyakran megszólalnak az itthon többé-kevésbé ismert Swift és Ed Sheeran számok. Szerencsénkre pedig ő is az Acoustic műfaj szerelmese. Szóval figyelem: Taylor Swift covert kérni ér!

Karrier

Calidora az évek folyamán legkedvesebb barátaink egyikévé vállt. Reméljük zenéje egyre több emberhez ér el a közel jövőben. 2015-ben írta meg az In My Mind című szám szövegét  korrekció a művésznőtől:  nem csak szövegét írtam, hanem az egész vokált baszki :’D – , melyet a fonogram díjas Vekonyz-vel szerzett. Ebben az évben tehát sokat hallhattuk Calidora hangját a rádióban youtube-on pedig lassan a félmilliós nézettséget karcolgatja. Graturálunk!


Buchwarth Domonkos

Hogy is kezdődött?

1990-ben született, zenész családba. Édesapja a híres-neves Bojtorján együttes alapítótagja. Ez a Bojtorján az amerikai A Country zenén alapuló dallamvilágot hozott a magyar zenébe. Kifejezetten sokat játszottak külföldön, így édesapja révén az ő zenei ízlése is elég sokrétűvé vált. Gitáros apa okán mindig volt hangszer a háznál. De csak 2004 tájékán szegődött el Légrády Péter művész úrhoz – a 100 folk celsius gitárosához –, hogy adja át tudását. Ez volt az első lépés a zene felé.

A szájharmonikát már egész fiatal korban megszerette. 2005-ben egy koncert után kereste fel akkor még fiatal – na jó, most se túl idős – szájharmonikás mesterét, Zoltai György (Zozót). Innentől kezdve a család – és az egész lakótelep – legnagyobb örömére folyamatos, véget nem érő harmonika gyakorlás kezdődött.

Zenei pályafutás

Az első banda már szintén egy slágerfeldolgozásokra alapuló törekvés volt. Azonban az erős kezdés után a próbálkozás kudarcba fulladt, mindenki más útvonalon haladt tovább.

Az első komoly zenekar, amiben hallani vélhettük a Nyughatatlan volt. A zenekar akkoriban még csak bontogatta saját szárnyait / számait, és főleg 60-as évek rockabilly illetve Johnny Cash feldolgozásaival próbált kitűnni a bandák sorából. Jól ment, sokszor került a színpadra olyan nevek előtt, mint Tankcsadpa, Paddy and the Rats.

Kaszab Tibor úr segítségével minden kedden jam session-öket tartottak egy Polo Pub nevezetű helyen. Ott azonban a repertoár inkább a 90-es évekig tartott és csak néhány mai sláger került a műsorba.Ezt követően csatlakozott a Funplugged projekthez Szabó Gergő kapcsán.  A Funplugged esetében viszont céllá vált, hogy a rádióban ma hallható zenék feldolgozása a projekt velős részét adja ki.


Szabó Gergő

Akkor…

Gergő 1990-ben született,  13 évesen ragadott először gitárt a kezébe. Pár éven belül már szenvedélyévé vált a gyakorlás.17 éves korábban kezdett énekelni, akkori bluegrass zenekarának (poa pratensis) bíztatására. A gimnázium végére a próbák és fellépések tették ki szabadidejének nagy részét, mára pedig profi zenésszé nőtte ki magát. Az érettségi után hangtechnikus szakra járt, melyet kiváló eredménnyel el is végzett.

Mikor megszabadult az iskolától részt vett egy Ausztrál zenekar (wishing well) Európa turnéján. Hazaérkezve megalapította akusztikus duóját Pettenkoffer Zsófival, akivel korábban már a Feldolgozóüzemben együtt játszott mashupokat. 23 évesen Novai Gábor felkérte, hogy csatlakozzon a Marót Viki és a Nova Kultúr zenekarba, ahol 1 évet töltött. Így az ő nevét hallhattuk a zenekar 10. évfordulója alkalmából megrendezett Müpa koncerten is.

És most…

Gergő még fiatal, de máris több száz számból álló repertoárral lép a színpadra. Nemcsak zenekarban, de önállóan is rendszeresen lép fel.  2014-ben csatlakozott a black velvet partyzenekarhoz, amellyel azóta is  sikeresen szórakoztatják a nagyérdeműt vállalati partykon, szülinapokon, esküvőkön, rendezvényeken.A funpluggedot Királyhegyi Ádám barátjával alapította 2013 őszén, akkor még egyszerű pubos jammelés céljával. Mindeközben Gergő tanít lelkes gitározni vágyókat, hangszerel zenekaroknak, felvételeket készít megrendelésre,filmek hangján/forgatásokon dolgozik, s saját dalos produkciójával (flowmotion projekt) is szépen halad. Tanárai Szula Miklós, és Légrády Péter voltak, akikkel azóta alkalmilag lemezen, és koncerten egyaránt együtt is játszik.