Legfrissebb slágerek – akusztikus köntösben

Már két éve játszunk pincékben, jobb napokon bölcsész lányoknak 🙂 Majd egyszer csak meguntuk az underground létét szerény rendezvénysorozatunknak, így mostantól több platformon is nyomon követhetitek, miként alakul a produkciónk. Mivel ez az első poszt, ezért kénytelen vagyok elmesélni, honnan indultunk.

Természetesen mi is kicsiben kezdtük, és sok sörrel. Ádám barátommal, kissé szkeptikusan elmentünk egy újonnan nyíló helyre. Miért szkeptikusan? A tulaj pár órával az ominózus megbeszélés előtt, kért ugyanis kölcsön két gitárt a hangszerboltból (ahol dolgoztunk), hogy ugyan hadd rakja már fel a falra. Meg kéne valami zene is! Tehát nagy reményekkel nyitottunk be a helyre, zsigereinkben éreztük, hogy pályafutásunk itt akár 360 fokos fordulatot is vehet!

Unplugged

Hamar megvolt a deal. Két hetente játszhattunk a nagyi nappaliját valósághűen tükröző unlugged caféban. Az izgalom kedvéért hívtunk vendégeket. Nemsokára játszottunk is velük pár dalt, végül pedig a koncertek nyilvános jam sessionökbe torkolltak.

A helyszín ontotta magából a groteszknál groteszkebb élményeket, a kedvencünk az egyik tulaj volt, kit nevezzünk Heroldnak. Nagyjábol az volt a skillje, hogy egész este egy fotelban ül és részeg. A nyugíjas pultos néni viszont roppant aranyos volt.  Igaz, hogy egy almalevet is képes volt fél óráig csinálni, és hogy sok esetben elfelejtett pénzt kérni a vendégektől. Mindenki szeretett idejárni! 🙂 Itt kezdtük mi, a várfok utcában az Unplugged Cafe nevű helyen, ekkor még funplugged nevű projekttel.

A következő bejegyzésben felpörögnek az események, és megtudhatjátok, hogyan nem lettünk sztárok! Gyertek és olvassátok el itt.

Üdv. Gergő



Iratkozz fel!

Ha szívesen értesülnél új bejegyzéseinkről likeold facebook oldalunkat, vagy iratkozz fel az e-mail címdeddel!


Hozzászólások