Mi az a Lake Side Weekend?

Idén 23. alkalommal rendezik meg az ország talán legnagyobb Rockabilly fesztiválját Agárdon. Ha nem egy szokványos fesztivált keresel, mint a Sziget/BalatonSound/VOLT, most megtaláltad! Ez a rendezvény nem az óriás fesztiválokra hajazó, lehúzós program. Itt nem kell becsempészned a kedvenc üveg whiskey-det, és nem kell fél évig spórolnod a jegyek árára, mivel itt a hangulat és a szórakozás a lényeg.

Ez a rendezvény visszarepít az amerikai 60-as évekbe, mikor a lányok szoknyában, a fiúk pedig farmerban voltak a képek alapján felhőtlenül boldogok. Amerikai autók, pin up girl-ök, táncosok és zenészek amerre csak látsz. Tehát nappal tömve a strand tetovált fickókkal és lánykákkal, majd este élő koncertekre táncol a fesztivál apraja-nagyja. A buli persze itt is reggelig tart, hogy aztán 2 órára ledőlj a sátradba, míg ki nem űz onnan a hőség. A hangulat bemutatásához csak egy rövid gondolatot idéznék a fesztivál honlapjáról:

Ja, és az első Táborban fogantak már nagykislányok, és nekik is jól áll a palacsintaevés a parti padon, pont úgy, mint a kedves mamának ’93-ban!

illetve a 2014-es eseményeket összefoglaló videó:

Tehát ha még nincs terved a hétvégére, találkozunk Agárdon. Ha jó kondiban vagy benevezhetsz a Trabant húzó versenyre, míg én hűsölök az árnyékban, aztán iszunk egy sört!

Program:

lakeside2016

Jegyárak:

⇒ 4 napos (Csüt-Pén-Szom-Vas) 10.000,- Ft/fő
⇒ 2 napos (Szombat-Vasárnap) 6.000,- Ft/fő

A jegyár tartalmazza a koncertbelépőt, a strandbelépőt, a sátorozás díját és a camping közös helyiségeinek használatát. 10 éven aluli gyermekeknek a belépés ingyenes, de szülői kíséret szükséges.

2016 JÚLIUS 7-10. – Agárd, Park Camping

További infók: http://www.lakesideweekend.hu/



Iratkozz fel!

Ha szívesen értesülnél új bejegyzéseinkről likeold facebook oldalunkat, vagy iratkozz fel az e-mail címdeddel!


Hozzászólások