Erre a bejegyzésre két dolog inspirált! Először is meg akartam mindenkivel osztani tapasztalataimat, mert vicces. Másodszor pedig tök jó lenne, ha nem gondolna mindenki sületlenségeket velünk kapcsolatban és nem bántanánk meg egymás lelki világát mindenfélével. Reménykedem abban, hogy pár ember, miközben elmosolyodik komolyan is vesz egy-két dolgot a felsoroltakból, hiszen ez mindannyiunk érdekét szolgálja! Tehát a poszt célja kicsit a gondolatébresztés!

Tehát akkor a lista:

1. A zenészek már hangolnak!

Rengeteg rendezvényen, koncerten, falunapon, esküvőn hallottam már ezt a mondatot műsorvezetőktől, konferansziéktól, ceremóniamesterektől, bárkitől…Nem! A zenészek beállást csinálnak, soundchecket, esetleg hangpróbát. A hangszereket meg időnként hangolni kell, de ugye azt senki nem gondolta, hogy az ennyi ideig tart!?

Ez egyébként azt takarja, hogy miután mindent elhelyeztünk a színpadon, és bekötöttünk minden kábelt, beállítjuk egymáshoz képest a hangerőarányokat, mind a magunk, mind a közönség részére, illetve megbizonyosodunk arról, hogy minden működik. Ehhez pedig időre van szükségünk! (lehetőség szerint ez még a közönség érkezése előtt megtörténik)

2. Nem ismered? Itt a klipje, légyszi játszd már el!

Ha érthetően azt mondja valaki, hogy nem tudja azt a dalt, amit kértetek tőle, akkor mit várunk? Attól, hogy mutattok belőle egy 10 másodpercnyi YouTube részletet, vajon fogja tudni? Nem! Bizony, mi időt fektetünk abba, hogy legyen repertoárunk, egy 4 perces nótát nem tudok elsajátítani 3 perc alatt úgy, hogy közben még ketten beszélnek hozzám.

A helyzet csak fokozódik, amikor egy rendezvény előtt megkérdezed, hogy van-e valami speciális kérés a műsorra vonatkozólag. Természetesen nincs. Majd odamész, és még egy órája sem játszol, mikor ugyanez az ember fel van háborodva, hogy te miért nem játszod a halott pénznek azt a dalát, amit amúgy rajta kívül senki sem ismer! Még a halott pénz sem :)) Az ilyen igényeket érdemes jóval a fellépés előtt jelezni, azonban gyakran még ebben az esetben is a műsor változtatás jogát fenntartjuk.

3. Gyorsan akkor pakoljatok le a vetítéshez/táncműsorhoz, aztán ha kezdtek, visszapakoltok!

Ha mondjuk alsó hangon szűk egy óra összerakni a zenekari cuccot (és akkor még tényleg semmi extra felszerelés nincsen) , akkor egy rendezvényen hogy fogunk le és visszapakolni pár perc alatt? Valamint akkor előtte minek pakoltunk ki, és hova rakjuk a már összeállított cuccainkat!? Vannak persze helyzetek, amikor ezek a dolgok megoldhatóak. Ha például elég nagy a színpad, akkor hátrébb tudjuk tenni a saját cuccainkat, azonban általában ez nem így van. Nem hiába a rendezvény szervezés külön szakma, ki vagyunk szolgáltatva…

4. Gyertek már el olcsóbban, ismerősök vagyunk!

Hofinak volt erre egy remek története. Megállt a benzinkútnál, mire a benzin kutas rögtön megkérte, hogy mondjon egy viccet. Persze.. mert ha te hazamész, csak úgy locsolgatsz, mi? 🙂 Nagyon hasonló a szituáció. Ha egy barátom szolgáltatásait igénybe veszem, külön megkérem, hogy teljes árat számoljon. Ha nekem az az ár nem tetszik, nem veszem igénybe és egyikünk sem haragszik meg.

A barátainkat nem dolgoztathatjuk éhbérért, csak mert jóban vagyunk. Mindig a szívesség a legdrágább! Ha egy barátom esküvőjén zenélek és odamegyek hozzá 10-kor, hogy akkor egy óra múlva abbahagynám, ugye nem gond? Úgy is rég óta ismerjük egymást! Valószínűleg az ő arcából is kifutna a vér. Az üzletben pedig barátokkal sincs barátság, korrektség van. Ezért a “Jóvan’ Gézukám, majd jövőhéten odaadom” sem játszik!

5. Majd használjunk a zenész/zenészek mikrofonját!

Rendszeresen fordul elő, hogy egy a rendezvényre dolgozni, szerepelni jövő ember nem hoz magával még csak egy mikrofont se, és tőlünk várja el, hogy odaadjuk a miénket. Miért gond ez? Először is, én is kérjek valakitől gitárt, vagy elmarad a koncert? Másodszor lehet egy zeneileg kevésbé képzett embernek nem szívesen adod a kezébe azt a mikrofont, ami egyébként a te megélhetésed forrása és aminek értékéről neki valószínűleg fogalma sincs.

Természetesen ha ezt előre megbeszéljük, és belemegyek, akkor oké. Én is úgy készülök. Elkérem a szomszéd gyerek játék mikrofonját 😛 Azt viszont kikérem magamnak, hogy a semmiből előteremve rajtam követeljen mikrofont egy számomra ismeretlen ember. Ha még el sem kéri, az meg aztán még sokkolóbb élmény 🙂 Persze ez többnyire már nem a ceremóniamester szokott lenni. Egyébként látattok már autóversenyzőt autó nélkül? Én sem…

Nagyon örülünk, hogy olvassátok blogunkat és köszönjük a megosztásokat! Ugyanennyire örülünk majd, ha csekkoljátok  youtube csatornánkat is! Likeoljatok minket, vagy iratkozzatok fel, mert érdemes!



Iratkozz fel!

Ha szívesen értesülnél új bejegyzéseinkről likeold facebook oldalunkat, vagy iratkozz fel az e-mail címdeddel!


7 comments on Az öt legidegesítőbb fatális tévedés zenészekkel kapcsolatban!

  1. Janovich Denkinger István

    Nagyon tesztet! Nagyon igaz minden szó igaz minden gondolat! Két idegesítő dolgot még írnék.. Amikor az ittas vendég amikor még ő sem tudja mit is akar hallgatni odajön, hogy miket tudok játszani? Mutatok neki 4 mappát tele slágerkottákkal, aminek csak a címét ismeri jóesetben. Alaphangon 150 nóta. Rövid lapozgatás után…” csak ezek vannak? ” a másik amikor ki van készítve egy vendég -én úgy hívom, órdítós 🎤 mikrofon -de mindenáron az én mikrofonomba akar vonyítani, az alkohol, és cigifüsttől bűzlő szájával! Ettől kész vagyok! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy leírhatattam. Szép napot kívánok mindenkinek.


  2. Rossi

    Jó írás és (sajnos, vagy nem,) visszaadja a valóságot.
    Viszont az utolsónál az autóversenyzős példa pont rossz. Ha versenyre megy, a csapata viszi/készíti fel az autót (itt nyilván nem a magyar rallys srácokra gondolok a 2105-össel, amit otthon raktak össze a sufniban), ő beleül abba, amit biztosítanak számára, aztán a stílusához állítja be a váltót, elektronikát, fékeket, kormányt, stb. Ha valamilyen bemutatóra megy – szintén profi versenyző esetében – akkor pedig adnak alá egy autót a szervezők/szponzorok. És igen, olyanra is volt már példa, hogy odab@szta az autót verseny közben valaki – egy versenyhétvégén nem először – és mástól kellett alkatrészt kölcsönkérni, hogy a szerelői versenyképes állapotba hozzák járgányt.


  3. András

    Sziasztok! Ha hozzám odajöttek az elmúlt 25 évben, hogy ” Énekelhetek, öcsém?” , akkor mindig azt mondtam, hogy “Persze! Mikrofont hoztál? Ja azt nem..” “Pedig itt ma este csak az énekel, aki hozott magának mikrofont…” Erre általában visszavesznek, de volt néhány meredek másodpercem is…


  4. Érsek Márton

    A harmonika nálunk kevés kivétellel a kocsmát jelenti. Bizony nem egy operát járó közönség kedvelt helye. Mivel 15 évesen már ott kezdtem a ténykedésem nem kell bemutatni. Ezért igyekeztem elkerülni de nem lehet. Az a szerencsés aki több hangszeren játszik több esélye van a folyamatos elfoglaltságra. Egy gitáros évente minimum 2, 3, hónapot is sétált munka nélkül.
    Mégis vállaltam mert a rendszer rossz fiunak nevezett ki amit megtetéztem egy diszidálással is
    ezután folyamatosan ellenőriztek. Ekkor lettem hivatásos zenész. Ettől kezdve kihuztak a listájukról. Na ott már jó helye van nem kell vele foglalkozni. Nos ilyen volt a mi szakmánk, a Bunkó világban. Az üresjáratot csak ugy tudtam kiküszöbölni hogy áttértem a harmonikára igyekeztem elkerülni a kocsmákat ehhez viszont nyelvtudás ember ismeret komunikácios készség és oriási repertoir kellett. De végre szabadság van nem kell félnünk és mindenki az
    utcára került. Már nem tudunk az emberek arcára mosolyt varázsolni jó kedvet csinálni arra
    ott van a tv Stand Up a nevetőgépeivel stb stb. És nézhetjük a reklámokat ! Sajnálom.


  5. Zsozsowebb

    Szégyellem magam! Olvasom a cikket, a megjegyzéseket és elszégyellem magam.
    Tesómék hangosítanak és mulatóst nyomnak évek óta a felvidéken. Van zenekarjuk is, de eddig ezt nem nagyon vettem komolyan. Nemrég meg már a forma1 belgiumi futamain vittek 3 staget. Tegnap az Eszterházy palotában hangosítottak koncertet. Mégis adnak szaros mikrofont, ha valaki énekelne. Sőt, nem bunkók akkor sem, ha ittasan odamegy valaki hozzájuk mondjuk egy esküvőn, előadáson vagy koncerten. Dícsértessék!


    1. Basa László

      Aki a palotában hangosít valószínűleg komoly, nagy felszereléssel dolgozik, eltudja az árát is kérni, ha valami törik, sérül, kis zenekar nem tud nagyköltségvetéssel számolni, a mennyasszonyon hajtsa be az esetleges kárát? Van az a pénz, amiért teleköpködhetik a mikimet, (nagyon nem is higiénikus, jegyzem meg szerényen), csak annyiért nem tudok bulit kötni. Sántít kissé a hozzászólásod! Nem bunkón kell megoldani ezeket a helyzeteket, de nem elvárható minden egy zenekartól! Jó az írás, lényegretörő!


  6. Kiss Ernő

    Jó a felsorolás, de az emberi hülyeség végtelen. Az évek sok-sok bulija alatt számtalan történetet, és félreértést lehetne még írni! Az ilyen problémák kiszűrésére alkalmazzák a tapasztaltabb zenészek a minden körülményre kitérő szerződést, beleírva a zenészek igényeit, feladatait, és kitérve az anyagi kár esetén a szervező felelősségre!


Hozzászólások